
A kemény fagyban több az infarktus – tovább tart a hideg-háborús helyzet – összehúzódnak az erek


Az alacsony hőmérséklet veszélyes a szívproblémákkal küzdő emberek számára, ugyanis a hideghez való alkalmazkodás a kánikulához hasonlóan nagyon megterheli a szívet. Hidegben összehúzódnak ugyanis az erek a bőrben és a testfelszín közelében, így a szívnek erősebben kell dolgoznia, hogy a vért mozgásban tartsa. Ezért akinek beteg a szíve, hosszabb ideig ne tartózkodjon a hidegben, ne végezzen megterhelő fizikai aktivitást. Mindez azért érdekes, mert hétvégén még a korábban vártnál is keményebb fagyok lehetnek, hajnalban akár mínusz 22-24 fokot is mérhetünk majdAz Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás előrejelzését figyelembe véve, a Városgazda szombaton déltől három gépjárművel kezdte meg a forgalmasabb városi útszakaszok...
Mesélek – sosem tudom megemészteni, hogy miként vert át az Acer, ez a dél kínai számítástechnikai cég. Ha meglátom, a logójukat elönt a...
Mint minden húsvét előtt a katolikus egyház bíborosai megmossák az elesettek lábait. Ezt megtette Ferenc pápa és Erdő Péter bíboros is. Ez az...
Különös a közvélemény. A tisztes többség elgondolkodik, mérlegel majd igyekszik tárgyilagosan elemezni a látottakat, a hallottakat. Tudom, nem egyszerű, háromig vagy tovább számolni...
A DRB Bankcsoport felszámolása kapcsán az OBA 73 ezret meghaladó betétes számára fizet kártalanítást, első körben 103 milliárd forint értékben. A bankcsoport fiókhálózata...
ma 06:00 KÁDÁR JÁNOSREPÜLÉSREPÜLŐGÉPNAGYVÁTHY SÁNDOR Nagyváthy Sándor a Ferihegyen álló Tu–134-est mutatja: ennek a gépnek a testvére szállította egykoron a pártvezetőket /Fotó: Grnák...
A járvány első fázisában próbáltuk kitalálni, mennyi idő kell ahhoz, hogy az első vakcina megjelenjen, és akkor óvatlanul azt mondtam, hogy november környékén...
Az RTL 2004-ben bemutatott „Szerintem.” kampánya nyerte el a Gyémánt Penge díjat a 25. Arany Penge jubileumi díjátadón. A kampány az RTL 2017-ben...
Kezdem azzal, hogy ez az írásom ahogy megjelent a Miskolci Naplóban sok barátomnál azonnal kiverte a biztosítékot. Hívnak, hívogatnak, hogy miért maradtak...
A műsor Kovács Kolos műsorvezetésével lesz hallható. ...
Program: a máriaremetei kegyhely megtekintése idegenvezetéssel, majd séta a vadregényes Remete-szurdokban. A kirándulást ebéddel zárják Nagykovácsiban. Találkozó: 2021. május 20-án 9.45-10.00 óra között...
Különleges programokkal várja az érdeklődőket október 16-án az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő: Kállay Saunders Andrással, Voksán Virággal, Veréb Tomival is...
Igazából, engem nem nagyon rendítenek meg a miskolci közgyűlési ülései. Ez az egész olyan mint a nagyfiúk a homokozóban, az erősebbek azt tesznek...
Sok tévhitet kell eloszlatni időről-időre a sugárkezelésekről. Ugyan a magyar szóhasználat a „sugárzás” szót használja, de a széles körben alkalmazott, nagy méretű gépekkel...
2025.10.14. Sokan még mindig őriznek otthon, a padláson vagy egy régi szekrény mélyén VHS-kazettákat. A ’80-as és ’90-es évek ikonikus videóhordozója mára szinte teljesen...
Jól sikerült a kocsonyafarsang. Ki nem hagytam volna. Számomra egy gasztronómia kalandozás volt. Ráadásul a legjobb időben az enyhe havazásban jártam végig a...
Látom a jövőt. A jövőnket. A Bricostore és a Baumax már bedobta a törölközőt. Idő kérdése és a Praktiker feladja. A Cora sincs...
No Image

