A keresztény Európa megvédelmezőjeként lépett fel Orbán Viktor a hagyományos erdélyi diáktáborban megtartott beszédében. Kaptak a kritikából a nyugati politikusok, és a Fidesz szerint a migráció mögött álló Soros György is. A miniszterelnök kiállt az igazságügyi reformja miatt heves EU-s támadásoknak kitett lengyel kormány mellett, a holland EU-biztost pedig a fő inkvizítornak nevezte. Orbán szerint az Európai Unió reformra szorul: ennek elemei között említette az Európai Bizottság hatalmának megnyesését, egy európai haderő felépítését, a balkáni országok felvételét, a migránsok EU-n kívülre szállítását. Orbán kritikusan fogalmazott a magyar demográfiáról. „Aki nem tudja fenntartani magát biológiailag, az eltűnik. Magyarország ma még nem képes fenntartani magát” – mondta.
Szántó István
Related article
Mint Móricka, mindenről csak az jut az eszembe – bezzeg amikor még volt Népszabi – zászlóztak és a címlapon üdvözöltek – a lap szelleme átköltözött a MUOSZ székházba
Tetszenek tudni, most úgy vagyok mint Móricka. Bármit rajzolnak elém, nekem mindenről csak az az egy valami jut eszembe. Félreértés ne essék, nem...
dr. Varga Judit igazságügyi miniszter Magyarország köztársasági elnöke megbízásából állami kitüntetéseket adott át ünnepélyes keretek között
- Az Igazságügyi Minisztérium közleménye Budapest, 2021. május 27., csütörtök (OS) - 2021. május 27-én . Dr. Kemenes István, címzetes kúriai bíró, a...
Kocka vagy dobókocka – hasformálás házilag – hiú állat az ember – elől farag, vállban dúsít
Anélkül, hogy a kockahas generátort reklámoznám, kimondom csodálatos találmány. Sokáig mázlim volt, a negyedik ikszig zörögtek a csontjaim. Azt ettem amihez kedvem volt...
Gyíkocskát vagy geckot fedezett fel Edison – a mi kis állatkertünk oly csodás – kedvenceim a sűnök és a mókusok – lesznek még itt narancsligetek is – találkozásom a törpe krokodilokkal
Kiskertünk egy valóságos zoopark. Hosszú farkú mókusok ugrálnak a diófán és ha megzavarom őket mint a majmok megdobálnak. Az időnként megjelenő óriáspatkányokat most...
A náci Németország ászai – ólomkatonák az áruházban
Gőring katonáinak ólomváltozatai már kaphatók Miskolcon. Ha most valaki ebből politikai ügyet fabrikálna ne fáradjon. Először tájékozódjon. A gyűjtők tábora óriási és ideológiától...
Csányi Sándor: „Kevésbé sajnálom, hogy nincs itt, mert ő mindent tud anélkül, hogy meghallgatná”
Jó lenne, ha a kormány nemcsak a bankoktól kérne kamatplafont, hanem maga is garanciát vállalna, hogy alacsonyan tartja az inflációt – mondta Csányi...
Elektrodiszkont a Szeles utcai bazár udvarban – sérült, használt és vadiúj masinák olcsón
Ki, hogy van vele , ha kell valami azonnal megveszi. Bár sokan ma már először az interneten böngésznek, hogy hol mi mennyiért kapható....
Volt egyszer egy Centrum áruház – Miskolc büszkesége, itt volt az első mozgólépcső
Tulajdonképpen a nyitástól a miskolci centrum áruháznak három igazgatója volt. Az első Grundik Gyula majd őt követte Veres János végül Gáspárné Olgika zárta...
Évről évre kitünteti Miskolcon a város a szociális munkásait
Idén tizenkét elismerést adtak át vezetőknek, helyetteseknek, egyesületi elnöknek, tanácsadónak, asszisztensnek és kisgyermekgondozónak a városházán. A szociális és gyermekjóléti ellátásban több mint...
Heti TV – Breuer Péter műsora hiányzik a Telekom kínálatából – lájkoljuk, osszuk meg a kérést –
Májusban kísérleti tévéadással indult a Heti TV, ami kifejezetten zsidó témákra fókuszál. A Breuer Péter vezette stúdió kifejezetten foglalkozik a zsidóságot foglalkoztató témákkal....
Hiányozni fogsz Tibor – nálad minden vevő VIP kiszolgálásban részesült
Kedves Tibor barátom, Most, hogy ily módon szembesülök a tragédiával, a gyászhírrel elszorul a szívem. Nem nehéz felidézni az első találkozásunk emlékét. Ott...
Vége a szájhősködésnek – Némethonban kemény fellépés a gyűlöletbeszéd ellen – háború a névtelen, rágalmazó gyilkos hozzászólások ellen
Vitákat kiváltó törvényt fogadtak el Németországban. A Facebook, Twitter, YouTube, valamint egyéb közösségi oldalak és megosztók akár 50 millió eurós (15,4 milliárd forintos)...
A menekült áradat vége -Nógrádi György Miskolcon tartott előadást – Magyarország biztonságpolitikája példaértékű – a vele készült interjú hamarosan az Északban
Európa meghódítása vagy egy újkori népvándorlás zajlik az öreg kontinensen. A válasz korántsem egyszerű, talán mindkét folyamat tanúi lehetünk egy időben. A migránsok...
Szervezkednek a távolra szakadt borsodiak
A megye egyik legszegényebb és legszebb részéről, a Bódva-völgy és a Cserehát vidékéről rengetegen vándoroltak el már akkor is, amikor még nem voltak...
Legyen adómentes a pálinkafőzés – hogy megtarthassuk a jó szokásainkat, hagyományainkat
A korábbinál 30 százalékkal több házi pálinka készült 2019-ben. A kormány tárgyal arról, hogy adómentessé tehessék. Az elmúlt öt évben összesen 26 ezer...
Távcsővel lestem – heveder nélkül tornázott a párkányon – onnan belátni a magyar tengert
Tessék csak figyelni azt embert a kilencedik emeleti ház párkányán! Minden biztosítókötél nélkül mint egy cirkuszi légtornász óráig dolgozott valamin a magasban. Imádkoztam...
Olvasókedvemben vagyok – megnézném a képviselőjelöltek önéletrajzát – egy ikszem van négyévenként – mintha a Takatába jelentkezne, adja meg a paramétereit – füllentsen csak ne lapítson
Esküszöm, nem viccelek. Bántja a csőrömet, hogy egyes országgyűlési képviselőjelöltek nem képesek egy bemutatkozó önéletrajz megírására. Ha holnap a Takatába raktárosnak vagy a...
Vészjelzéseket ad az orvosi kamara
Kásler miniszter legfrissebb rendelete szinte megoldhatatlan feladatot jelent az így is a fizikai és lelki teljesítőképességük határán dolgozóknak. Nem csoda, hogy a korábbi...
Kelepcében a miskolci Szinva parkban – automata toalett, ahol a hölgy rosszul választott – mellé nyomott egy gombbal
Van, amikor az embert a biológiai szükségletei kapkodásra késztetik. Ám ilyenkor még az ég is összeesküdik ellenünk. Jómagam is így jártam a miskolci...
Folytatódik a gázai metró lokalizálása és lerombolása, és fehér zászló lengetés
Vaskardok – 32. nap: Kora délután újraindultak a gázai rakétatámadások a határ melletti izraeli közösségeket célozva, sérülésről vagy kárról nem érkezett jelentés. Gyásznap: Pontosan...