A Mazsihisz vezetősége egyhangúan akként határozott, hogy a Magyarországi
Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Alperesként nem lép be a MAOIH és
az EMIH által az örökjáradék újraelosztása tárgyában indított perbe, ez
ügyben nem ismeri el a Jeruzsálemi Főrabbinátus Bét Din-jének joghatóságát és döntéseit.
A Mazsihisz vezetősége: Baneth Péter, Büchler András, Csillag
Barnabás, Goldmann Tamás, Heisler András, Horváth József, Markovics
Zsolt, Mester Tamás, Nádel Tamás, Schönberger András, Tordai Péter,
Vadász Magda, Várnai György.
Kiadó: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz)
Elég szótlan a trénerem. Akár egy kilométeren át képes úgy pórázon rángatni, hogy szót se tudok kicsikarni belőle. Én persze folyamatosan szóval tartom....
Míg élek nem nyugszom bele. Tőzsér Ildikó bíró hamis váddal, felbujtott tanúkkal elítélt. Akár el is felejthetném, de nem tehetem. Szinte naponta sorsszerűen...
Ez a hét is jól kezdődött. Három hónapja gyúrok, hogy ma hétfőn tárgyalás lesz a Miskolci Törvényszéken. Magánvádas formában feljelentettem Szabó Krisztián, Tóth...
Megjártam a túlvilágot. Mindenkinek tudnia kell, milyen! Az emberiséget azóta izgatja, hogy mi van a halál után, amióta megáldott minket az ég értelemmel. A...
Szívatnak. Felsőbb politikai nyomásra jól szórakozik velem a borsod vármegyei főügyészség. Immár harmadszorra indítványozzák a törvényszéknek, hogy utasítsák el a per újra felvételi...
2024. 01. 30., k – 15:24 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Miskolci Rendőrkapitányság...
Tetszik tudni mindig is nagyrabecsültem az egyenruhásokat, a rendőröket a rendészeket, akik néha életük kockáztatásával minket védelmeznek, felderítik a bűnösöket és esküjük szerint...
Folyamatosan, klisészerűen hajtogatják, hogy a bírók teljesen függetlenek, nem befolyásolhatók és a törvény szerint teljes döntési függetlenséget élveznek. Bizonyára így is van, ám...
Miskolc, Szinvapark, Interspar. A városban itt a legjobb a kínálat élelmiszerekből. Ráadásul most éppen a mélygarázs lejáratának a felújítása miatt ingyenesen lehet parkolni....
Itt van egy izgalmas, friss levél: BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG VIZSGÁLATI OSZTÁLY Tárgy: határozat Hiv.szám: Üi: Tóth Viktor r. alezredes Tel.: +36...
Nesama David/ujkelet.live Miután bika rontott be egy lodi bankba, és kutya vezetett autót Jeruzsálemben, csupán idő kérdése volt, hogy a Fehér Városban folytatódjon a furcsa incidensek...
Pontosan 2009 tavaszán, egy borongós hétfői napon majdnem beadtam azt a bizonyos kulcsot. Tényleg nem sok hiányzott, hogy feldobjam a bakancsom. Triplán szerencsém...
Jogállamiság 2024. Miskolcon 2017. novemberében két helyi rendész rámrontott, megtámadt kezeimet hátrabilincselte és két hamis tanú segédletével fegyveres erőszakkal rágalmazott meg. Most hét...
Jönnek a hírek. Köszönöm mindenkinek. Pontosítunk , Schwezoff úr havi javadalmazása a Budapesti Zsidó Hitközségen jelenleg mindössze havi 850 ezer forint. Viszont barátjának...
Íme a vidám csapat, s hamarosan újra együtt lesznek. Ha a karácsonyi Channuka idején megfeledkeztünk volna elmondom, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezetője még...
Budapesten a Józsefváros egyik kereskedésében úgy gondoltam elkérem a vásárlók könyvét. A korábban kedves kínai éktelen haragra gerjedt.Nincs, nincs – szajkózta. Bezzeg én...
A csalók, a szélhámosok az unokázók országa lettünk. Hiába figyelmezteti a rendőrség a hozzám hasonló véneket, hogy legyünk óvatosak. Legyünk egy kicsit bizalmatlanok...
Blikk-összeállítás A pegasus fejlesztői a világ legjobb szakemberei közül valók, de ők is hagynak nyomokat! / Illusztráció: Northfoto Hogyan tudjuk meg, hogy a...
Tegyük fel, hogy az unokája beleesik a járdán billegő fedelű csatornába. Súlyos nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenved, a sürgősségi osztályon megállapítják, hogy...
Megdöbbentő higiéniai körülményeket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy kecskeméti kínai étteremben, jelzésük nyomán a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal bezáratta a...