Őszintén mondom, túl vagyok cipőmániámon. Tinédzserként le nem esett róla a csau sárga hegyes orrú csuka. hiába nyomta a bütykömet mégis ebben sántikáltam. Bécs a ciőboltok városa. Nejemmel versenyben próbálgattuk a lábbeliket. Úgy soha nem jöttünk haza, hogy ne bővítsük néhány párral a kollekciót. Ma viszont már akár a turkálóból is vennék, olyat, ami bejáratott. Kitaposott, kényelmes.
Nos, ma megtudtam a tehetősek, akik adnak, magukra Attila cipőt hordanak. Csináltatnak maguknak. Méretre. Mint valamikor Édesapám is tette. Ezek a lábra szabott lábbelik mindig is nagy becsben voltak. Viszont jogom volt kibokszolni, s addig fényesíteni, mígnem láttam az orrán a tükörképem.
Mi van akkor, ha a cipész lenyel egy faszöget – gondoltam ennél nagyobb hülyeséget nem is kérdezhetek. Attila, a Forma 1-es cipőkésztés Sumachere erre is válaszolt. Hogy miről társalogtunk, tessék megnézni.
