Avi/ujkelet.live

A hágai Nemzetközi Bíróság pénteken ismét összeült, hogy folytassa Dél-Afrika kérelmének meghallgatását, melyben azt állítja, hogy Izrael gázai hadjárata megszegi az 1948-as népirtásról szóló egyezmény szerinti kötelezettségeit. Tegnap Dél-Afrika ismertette érveit (itt írtunk róla) ma pedig Izrael került sorra.

Háttér

  • A felperes azt kéri a bíróságtól, hogy adjon ki ideiglenes végzést Izrael Gázai övezetben folytatott katonai műveleteinek azonnali felfüggesztésére.
  • Izrael azzal érvel, hogy gázai akciói jogi önvédelemként szolgálnak a Hamász október 7-i terrortámadására – melyben 1200 embert lemészároltak és 240-et Gázába hurcoltak- , és „vérváddal” vádolja Dél-Afrikát.
  • Az izraeli kormány attól tart, hogy a meghallgatás tovább ronthatja nemzetközi hírnevét, és ha a Nemzetközi Bíróság végzést ad ki bizonyos harci műveletek leállítására – bár nincs gyakorlati lehetőség egy ilyen végzés érvényesítésére- , az belpolitikai válságot vonhat maga után.

A tárgyalás menete: Izrael és Dél-Afrika kérésére az egyes országok érvei ismertetésének idejét két óráról három órára hosszabbították meg. Az ügy várhatóan évekig fog tartani, de ebben a szakaszban a megbeszélések középpontjában az ideiglenes intézkedések kiadása áll Izrael ellen, melyről a bíróság heteken belül dönthet.

  • A Nemzetközi Bíróság feladata az országok közötti kérdések és konfliktusok megvitatása, székhelye a hágai békepalotában van Hollandiában.
  • Az ügyet meghallgató bírói testületben 17 bíró van, köztük 15 a Bíróságtól, valamint a felperes Dél-Afrika választott bírája, Dikgang Moseneke valamint a 87 éves holokauszt-túlélő Aharon Barak professzor, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit Netanjahu miniszterelnök választott ki Izrael nevében.

Izrael-barát tüntetők tömegei gyülekeztek pénteken is a Bíróság előtt:

A helyszínen levetítették az izraeli Yes csatorna NOVA című dokumentumfilmjét a Hamász mészárlásairól, és Tel Avivból Hágába “költöztették” a Gázában lévő túszokra emlékeztető sábátasztalt.

A tüntetők nagy transzparenseket tartottak a kezükben a Hamász és más gázai terrorcsoportok által még mindig fogva tartott túszokról, köztük a legfiatalabbról, Kfir Bibaszról, aki ebben a hónapban tölti be az első életévét.

Ma is sor került egy nagy Izrael-ellenes tüntetésre a Bíróság előtt:

Ha valaki népírtás követett el, az a Hamász: Izrael katonai akciói Gázában önvédelmi intézkedések a Hamász és „más terrorszervezetek” ellen – mondta az izraeli külügyminisztérium jogi tanácsadója, Tal Becker pénteken a tárgyalás második napjának megnyitóján.

Becker rámutatott, hogy Dél-Afrika csütörtökön „nagyon torz történettel” állt elő: „Ha voltak népirtásnak minősülő tettek, akkor azokat Izrael ellen követték el”.

A jogi képviselő hangsúlyozta, Izrael elkötelezte magát amellett, hogy a háború közepette is betartja a törvényt, „de ezt a Hamász törvénytelenségével szemben teszi”. Érvelése szerint a civilek – mind az izraeli, mind a palesztin – „borzasztó szenvedése” a Hamász stratégiájának eredménye, míg Dél-Afrika azon követelései, hogy Izrael állítsa le a háborút, védtelenné tenné Izraelt.

Becker elítélte Dél-Afrika azon állítását is, hogy Izraelnek nincs joga a Hamász elleni önvédelemhez.

„Ha a kérelmező azt állítja, hogy Izraeltől meg kell tagadni azt a képességét, hogy megvédje polgárait, az abszurd eredmény az, hogy a bíróság népirtás vádjának álarca mögé bújva próbálja megakadályozni, hogy Izrael megvédje civiljeit egy olyan szervezettel szemben, amely népirtási programot folytat ellenük”.

Arra is rámutatott, hogy a Hamász gyakorlata, hogy katonai létesítményeit és harcosait polgári infrastruktúra közé ágyazza, és humanitárius készleteket lop el, a civilek halálának és szenvedésének valódi forrása Gázában.

„A Hamász szisztematikusan és jogtalanul ágyazta be katonai infrastruktúráját… iskolákba, mecsetekbe, kórházakba és más érzékeny helyszínekre. Ez egy előre megtervezett, undorító módszere a hadviselésnek”.

Nem minden konfliktus népirtó: Izrael képviselője, Malcolm Shaw brit ügyvéd Dél-Afrika népirtással kapcsolatos vádjairól beszélve megjegyezte, hogy a civilek minden fegyveres konfliktusban szenvednek, „különösen, ha az egyik fél civileket támad, és nem törődik” a civilek jólétével a saját oldalán.

„Nem minden konfliktus népirtó. A népirtás bűne a nemzetközi jogban és a népirtásról szóló egyezmény értelmében egyedülállóan rosszindulatú megnyilvánulás, és egyedül áll a nemzetközi jog megsértései között, mint a gonoszság zenitje, a bűnök bűne, a gonoszság végső sora”.

„Ha a népirtással kapcsolatos állítások a fegyveres konfliktusok általánosan elfogadott nézetévé válnának, bárhol is történjenek, a bűncselekmény lényege elveszne.”

Shaw szerint Dél-Afrika „torz képet” mutatott be az izraeli politikusok háborúval kapcsolatos megjegyzéseiről, hogy bebizonyítsa Izrael népirtó szándékát, és rámutatott, hogy csak a kis izraeli hadikabinet és a tágabb értelemben vett biztonsági kabinet politikai döntései relevánsak az izraeli politika meghatározásában a gázai háborút illetően.

Idézte Binjámin Netanjahu miniszterelnök és Joáv Gallant védelmi miniszter számos megjegyzését is, amelyek szerint a háború célja a Hamász megsemmisítése, és nem a palesztin népet célozza.

Shaw az Izraeli Védelmi Erők október 7-e óta hatályos irányelveit is idézte: „’A támadások kizárólag katonai célpontok ellen irányulnak, betartva a megkülönböztetés, az arányosság, valamint a támadásoknál a járulékos károk csökkentésére irányuló óvintézkedések elvét’– ez egy irányelv, amely az Izraeli Védelmi Erők minden csapatára érvényes.”

Shaw továbbá megjegyezte, hogy ,,még ha a katonák háborús bűnöket követnek is el, Izrael független és erős igazságszolgáltatási rendszere ezt meg fogja vitatni”.

Evakuálás és segélyek: Dr. Galit Raguan Izrael védelmében azt mondta a bíróságnak, hogy az izraeli politika, miszerint figyelmezteti a palesztin civileket a háborús övezetekből való evakuálásra, és humanitárius segélyt nyújt, azt mutatja, hogy Dél-Afrika népirtással kapcsolatos állításai megalapozatlanok.

Raguan bizonyítékokkal szolgált ezekről a gyakorlatokról, valamint arról, hogy a Hamász széles körben használja a gázai polgári infrastruktúrát terrorista műveleteihez, és azt mondta, a Hamásznak ez a tudatos katonai stratégiája a gázai polgári károk valódi forrása, nem pedig bármely állítólagos népirtó hadjárat.

Raguan elítélte Dél-Afrika azon állításait is, amelyek szerint Izrael civileknek szóló figyelmeztetései a harci területek elhagyására a palesztin nép elpusztítására tett erőfeszítések.

„Izrael hetekre elhalasztaná szárazföldi hadműveletét, hatalmas erőforrásokat fektetne be annak érdekében, hogy megmondja a civileknek, hol, mikor és hogyan kell [evakuálni], hogy hagyják el a harci területeket?”. Ha Izrael népirtásra törekedne, akkor október 7-én „nem állít fel egy elkötelezett szakértői stábot, amelynek egyetlen feladata a segélyszállítás, annak ellenére, hogy támadások érik”.

Mit jelentene ha eleget tesznek Dél-Afrika kérelmének: Christopher Staker Izrael nevében: „Az ideiglenes intézkedések megakadályoznák, hogy Izrael megvédje állampolgárait, több polgárt támadhat meg, erőszakolhat meg és kínozhat meg [a Hamász], az ideiglenes intézkedések pedig megakadályoznák, hogy Izrael bármit is tegyen”.

,,Ha megadják, az azt jelentené, hogy amikor egy elismert terrorcsoport terrortámadást követ el egy másik állam ellen, egy ideiglenes intézkedést kérő harmadik fél megakadályozhatja a felet abban, hogy megvédje magát.”

Záróbeszéd: ,,A kérelmező kérésének teljesítése gyengítené a népirtás megbüntetésére irányuló erőfeszítéseket, és ahelyett, hogy [a bíróság] eszköz lenne a terrorista borzalmak megelőzésére, fegyverré változtatná azt terrorista csoportok kezében, akik nem tartják tiszteletben az emberiséget és a jogállamiságot” – mondta Dr. Gilád Noám.

Dél-Afrika ideiglenes intézkedések iránti kérelmének helyt adva „jelezné a terrorista csoportoknak, hogy háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követhetnek el, majd kérhetik ennek a bíróságnak a védelmét”.

The post Izrael érvei a hágai Nemzetközi Bíróságon first appeared on Új Kelet online.