Avi/ujkelet.live
A háború 193. napja: A 60 éves Noralin Babadila, akit október 7-én elraboltak Nirim kibucból, és 53 nap fogság után szabadult Gázából, kedden a Kan közrádiónak idézte fel a vele történteket.
Noralin mesélt az emberrablás pillanatáról és arról a hatalmas pánikról, amit a fegyveres terroristákkal váltottak ki benne: ,,Öten voltak, rám szegezték a fegyvereiket, én pedig azt mondtam nekik, hogy ‘engem ne’, megmutattam a keresztet, és elmondtam, hogy filippínó vagyok – ‘kérem, engem ne, nekem családom van’. Beraktak egy autóba, egyedül voltam ott meggyilkolt izraeliek holttestével hátul a platón.”
Amikor Gázába érkeztek, három terrorista egy házba vitte, ahol egy kis szobában volt két másik tússzal, Irene Tatival és Karina Engelberggel: ,,A kis szobában, ahol tartottak minket, Gilád Salit képe volt a falon”.
- Gilád Salitot a katonai szolgálata közben 2006. június 25-én egy határokon átnyúló rajtaütés során rabolták el a Hamász terroristái.
- A Hamász 2011. október 18-án 1027 izraeli börtönben ülő terroristáért cserébe végül hajlandó volt szabadon engedni Salitot. Izraelben a fogolycsere megállapodás mind a mai napig viták tárgyát képezi.
Később egy másik helyre vitték őket, ahol a szabadulásig maradtak: ,,Minden nap olyan volt, mint a pokol. Az első nap volt villany és ventilátor, aztán nem volt áram, melegünk volt, egyre kevesebb volt a víz és az étel… 23 napig nem zuhanyoztunk. Amikor kértük, hogy zuhanyozhassunk, adtak egy kis vödröt hármunknak, én voltam az utolsó – ami maradt nekem? Még amikor kimentünk a mosdóba sem volt viz a vécé öblítéséhez, néha egy teljes hétig nem húztuk le, és a szag behatolt a szobába.”
Noralin szerint a túszok nem tudtak aludni a „bummok” miatt: ,,Hárman ettünk egy pitát vagy kukoricát, naponta egyszer. A szőnyegre tették az ételt, és mi elosztottuk… Csak akkor jöttek be a szobába, amikor ételt hoztak. Egy nap felvételt készítettek rólunk, és rizset és húst adtak nekünk, kekszes sütit, hogy megmutassák, hogy jó ételt adnak nekünk – mondtam Karinának, hogy ‘ez az ő propagandájuk’. Suttogva beszélgettünk egymás között, hogy mikor jutunk ki, mi lesz a férjünkkel és a családunkkal, ha megölnek minket – mindenféléről. Folyamatosan hallottam, hogy férfiak kiabálnak és dühösek, minden nap arra gondoltam, hogy valaki bejön és megöl minket.”
Annak érdekében, hogy ne veszítsék el az időérzéküket, a három túsz talált egy módszert a napok számlálására: minden eltelt nap után egy feltekert papírt tettek egy pohárba.
Noralin a félelemről, hogy fogságban marad, a következőt mesélte: ,,Hallottam a bummokat, és folyton arra gondoltam, hogy nincs tűzszünet, és talán ott maradunk, mindenféle rossz gondolatok kavarogtak.”
Férjéről, Gideon Babaniról, akit október 7-én meggyilkoltak: „Minden nap imádkoztam és beszéltem hozzá, azt hittem, él. Beszéltem hozzá és mondtam neki, hogy ‘fogd a kezem, találkozunk, hazatérünk’, azt hittem, ő is ott van. Azt mondtam magamban: ‘Nagyon szeretném, ha élnénk, és együtt térnénk vissza a fogságból’”.
The post ,,A szobában, ahol fogva tartottak minket, Gilád Salit képe volt a falon” first appeared on Új Kelet online.
