ujkeletlive

A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan hétvégén várhatóan Szaúd-Arábiában, majd Izraelben tesz látogatást, jelentette izraeli és amerikai forrásokra hivatkozva Barak Ravid, a Walla és az Axios riportere.

A rafahi izraeli katonai művelet nemzetközi feszültségei közepette, Sullivan utazása alátámasztja a szaúdi normalizáció előrehaladott tárgyalásait, és  annak ellenére, hogy egy mindent magában foglaló megállapodás létrejötte a közeljövőben nem valószínű, a Fehér Ház továbbra is elérhető célként tekint egy amerikai-szaúdi védelmi szerződés tervezetének elfogadását illetően.

Ilymódon, az Axiosnak nyilatkozó források által megerősített védelmi paktum magában foglalná azon szaúdi polgári nukleáris program amerikai támogatását, amelyre vonatkozóan
ezidáig jelentős előrelépést értek el.

Brett McGurk, és Amos Hochstein, Biden vezető tanácsadói, illetve Derek Chollet, a külügyminisztérium tanácsadójával kiegészült amerikai delegáció, hétvégén várhatóan találkozik Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökössel, Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel, és más szaúdi és izraeli tisztviselőkkel.

Washington reményei szerint Izraelbe egy olyan, a szaúdiak által elfogadott kétoldalú megállapodással érkezhetnek, amelyet bemutatnak Netanjahunak. Az alku tervezete valószínűleg tartalmazza a gázai háború befejezésére, illetve a kétállami megoldás felé vezető út vállalására vonatkozó feltételeket.

A Sullivan által képviselt békeszerződés egyértelmű választ követelne a miniszterelnök részéről, miközben a történelmi jelentőségű szaúdi normalizáció elutasítása maga után vonhatja az Egyesült Államok támogatásának elvesztését, és Netanjahunak egyedül kellene szembesülnie a rafahi művelet várható következményeivel.

Eközben, Washingtonban továbbra is fenntartásokkal kezelik a tervezett széleskörű rafahi katonai műveletet, amely átlépné az elnök részéről elfogadható úgynevezett „vörös vonalat,” az Izraelnek szánt fegyverek visszatartását eredményezve.

Amerikai források szerint [Axios] a Biden-kormányzat megegyezett a jeruzsálemi vezetéssel arra vonatkozóan, hogy Sullivan látogatása előtt nem terjesztenek ki semmilyen hadműveletet Rafahban, abban a reményben, hogy ezen kötelezettségvállalást meg tudják hosszabbítani az amerikai és izraeli delegáció közötti magas szintű washingtoni találkozóig, amelyre várhatóan az amerikai diplomaták közel – keleti útját követően kerül sor.

Izrael hosszú távú biztonsága attól függ, hogy integrálódik-e a régióba, és normális kapcsolatokat ápol az arab államokkal, köztük Szaúd-Arábiával,” – közölte  Sullivan hétfőn, hozzátéve – „nem szabad elszalasztanunk egy történelmi lehetőséget, hogy megvalósítsuk a biztonságos Izrael vízióját, amelyet erős regionális partnerek támogatnak, és amely egy erőteljes frontot jelent az agresszió elrettentésére, és a regionális stabilitás fenntartására.”

A Fehér Ház ugyanakkor úgy véli, hogy egy nagyobb rafahi hadművelet amellett, hogy csökkentené a Szaúd-Arábiával kötendő történelmi békemegállapodás esélyét, a civilek biztonságára vonatkozóan sincs Izrael által ismertetett átfogó stratégia. 

Biden újabb fegyvercsomagot jelentett be

A The Wall Street Journal tegnap esti jelentése szerint, alig néhány nappal a késleltetett nehézbomba-szállítmány miatt kialakult viharos fogadtatást követően, a Biden-adminisztráció benyújtott a Kongresszus felé felülvizsgálatra, egy újabb milliárd dollár értékű fegyvercsomagot, amely szerint Washington mintegy 700 milliót harckocsi lőszerre, 500 milliót taktikai járművekre, illetve 60 millió dollárt aknavető lövedékekre utalna át Izraelnek.

A kongresszusi szabályok a szenátus külügyi és a képviselőház külügyi bizottságának elnökét és rangidős tagjait hatalmazzák fel a nagyobb külföldi fegyverüzletek felülvizsgálatára.

Ilymódon ez lenne az első fegyverszállítmány, amelyet azóta jelentett be az amerikai kormányzat, hogy a hónap elején felfüggesztett egy másik – 3500 nagy teherbírású bombából álló, – fegyverszállítmányt, arra hivatkozva, miszerint Izrael ne használhassa azokat a gázai övezet déli részén fekvő, Rafah városában zajló bejelentett szárazföldi hadművelet során.

A szállítmány blokkolására vonatkozó bejelentés viharos fogadtatását követően Jake Sullivan újságíróknak elmondta, hogy az Egyesült Államok továbbra is küldi a múlt hónapban elfogadott 26 milliárd dolláros kiegészítő finanszírozási törvényben előírt katonai segítséget, miközben a Fehér Ház szünetelteti a bombák használatát, mert „nem hisszük, hogy sűrűn lakott városokra kellene ledobni őket.”

Eközben, Washington bejelentette, hogy Biden elnök megvétózná a republikánusok törvényjavaslatát, amennyiben az átmegy a kongresszuson. A felfüggesztett fegyverszállítás azonnali kötelezettségét előíró vázlat elfogadására azonban a demokraták által ellenőrzött szenátusban sincs gyakorlatilag esélye.

A törvényjavaslat téves válasz a kormányzat Izraelhez való hozzáállásának szándékos eltorzítására.  Az elnök világosan közölte  – mindig biztosítani fogjuk, hogy Izrael rendelkezzen azzal, amire szüksége van, hogy megvédje magát. Izrael iránti elkötelezettségünk szilárd. A törvényjavaslat aláássa az elnök azon képességét, hogy hatékony külpolitikát folytasson, és komoly aggodalmakat vethet fel az alkotmány második szakasza szerinti elnöki jogkört illetően,” – áll a Fehér Ház közleményében.

The post Amerikai diplomácia – szaúdi normalizáció és újabb fegyvercsomag first appeared on Új Kelet online.