ujkeletlive

Belpolitikai válság – anarchia és káosz Hezbollah válaszcsapás helyett

A kormánykoalíció radikális politikusai által támogatott szélsőjobboldali tüntetők tegnapi erőszakos akciója mintegy 12 órán át tartó káoszba fulladt, gyengítve a hadsereget a gázai háború és a libanoni Hezbollahhal való drámai eszkaláció közepette.

A Likud és Otzma Jehudit egyes képviselőivel az élen a tüntetők erőszakkal behatoltak a Szde Teiman katonai bázison lévő fogolytáborba, ahol a Hamász fegyvereseit tartják előzetesen fogva, valamint később egy másik bázisra [Beit Lid], ahol az Izraeli Védelmi Erők katonai bírósága működik, azzal a céllal, hogy megakadályozzák egy fogvatartott terrorista elleni súlyos bántalmazás és szodómia gyanújával a katonai rendőrség nyomozói által kezdeményezett kihallgatást. Az események előzményeként a gyanúsított katonák egy része korábban elbarikádozta magát a bázison, de a rendőrség tárgyalócsoportja megérkezése után sikerült meggyőzni, és kihallgatásra őrizetbe venni őket.

Az órákon át az izraeli médiában élőben közvetített zavargások kivédésére az ország katonai vezetői arra kényszerültek, hogy a Hezbollah elleni esetleges csapásra való felkészülésről, a saját bázisuk védelmére fordítsák figyelmüket.

Az egyre inkább anarchiába forduló események megfékezésére az izraeli hadsereg tegnap este kénytelen volt zászlóaljakat átvezényni Júdea és Szamária területéről Beit Lid bázis megerősítésére, mivel a rendőrség nem oszlatta fel azokat a zavargókat, akik betörtek a katonai bíróságokra és megpróbáltak behatolni a katonai börtönbe.

A helyszínre érkező Herci Halevi vezérkari főnök, valamint más magasrangú tisztek elítélték a hadsereg elleni, az anarchia határát súroló támadásokat. A zavargók haragja és fenyegetései közepette Halevi kijelentette – „az izraeli hadsereg támogatja a szolgálatban lévő és tartalékos katonáit. Azért jöttünk Beit Lidbe, mert itt vannak a katonáink, és biztosítani akartuk, hogy ne történjen még súlyosabb dolog. A zavargók megjelenése és a bázisokra való behatolási kísérletek törvénytelen és súlyos magatartásuk ártanak az izraeli hadseregnek, az állam biztonságának és a háborús erőfeszítéseknek,” – tette hozzá

Az izraeli hadsereg megdöbbent és felháborodott a Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter által irányított rendőrség azon viselkedésén, miszerint órákon keresztül szándékosan nem küldték ki a különleges rendőri egységeket vagy a határőrséget a Beit Lid bázisra, annak ellenére, hogy korábban már súlyos események történtek a Szde Teimanon.

A hadsereg, továbbá kijelentette a rendőrség mindkét esetben e „kíméletesen” bánt a tüntetőkkel, a Ynetnek nyilatkozó katonai rendőrségi források azt állítják, hogy Ben-Gvir szervezete „tudatosan engedélyezi” a vizsgálati tisztek és a fő katonai ügyész elleni erőszakot. Szerintük a rendőrség által lehetővé tett bázisra való betörés példátlan volt, és megismétlődhet a jövőben is.

Ahelyett, hogy olyan üzeneteket küldene a tüntetők felé, hogy ne törjenek be a bázisokra, a rendőrség mindent megtesz, hogy minimalizálja ezt a súlyos eseményt,” – közölték, hozzátéve – „a rendőrség jelezte a katonai vezetők részére, akik napközben kapcsolatban voltak velük, hogy ez katonai ügy, és a katonáknak kell megoldaniuk ezt a problémát.”

Az izraeli hadsereg a két bázisra történt zavargások és behatolások kapcsán kijelentette: „ami ma történik, az nem kevesebb, mint az állam biztonságának megsértése. Leállítottuk az északi fronton lévő készenléti operatív megbeszéléseket. A vezérkari főnök helyzetértékelést végzett, és beszélt a déli parancsnokság vezérkari főnökével, amíg az eseményeket a Teiman bázison meg nem állították, ezenkívül a vezérkari főnök a Beit Lid bázison is helyzetértékelést végzett.”

A hadsereg továbbá kijelentette: „nem engedhetjük meg a törvény és a rend olyan mértékű megsértését, ahogyan az ma történt. Az izraeli hadsereg minden harcosát támogatja, ugyanakkor az izraeli hadseregnek parancsai, szabályai és törvényei vannak. Attól a pillanattól kezdve, hogy egy terrorista foglyul esik vagy letartóztatják, parancsok és eljárások lépnek életbe,” – áll a közleményben, hangsúlyozva, hogy az izraeli hadsereg magas rangú parancsnokokat helyezett el a Beit Lid bázison, hogy az események ne kerüljenek ki az ellenőrzés alól és ne fokozódjanak – „erőket hoztunk Júdeából és Szamáriából a Beit Lid megerősítésére ahelyett, hogy ott operatív feladataikat végeznék. Holnaptól az izraeli hadsereg zászlóaljai, több száz katonával, védelmezni fogják a Beit Lid bázist.”

A Beit Lid bázisra történt behatolások kapcsán cáfolva azt az állítást miszerint,  katonák is részt vettek a zavargásokban, a hadsereg kijelentette: „ezek civilek voltak, akik a bejárathoz érkeztek, és ki fogjuk kérdezni őket. Beit Lidben 1200 tüntető volt, és közülük több tucatnyian behatoltak a bázisra, ami súlyos törvénysértés,” továbbá a hadsereg kijelentette – „a bázis közelében tüntető, maszkot viselő, felfegyverzett tartalékos katonákat kivizsgáljuk, és foglalkozunk az üggyel.”

A zavargások közepette felbolydult a politikai rendszer. Az ellenzék vezetője, Jáir Lapid tiltakozott a hadsereg elleni támadás miatt, míg a kormány soraiban Joáv Gallant védelmi miniszter, illetve Mose Arbel belügyminiszteren kívül más kabinet vezetők vagy hallgattak, vagy támogatták a zavargókat.

A miniszterelnök a Szde Teiman bázison történt erőszakos behatolás után rövid közleményben elítélte az erőszakos fellépést a hadsereg ellen, ezidáig azonban nem szólalt meg hivatalosan.

Becalel Szmotrich pénzügyminiszter ezzel szemben úgy véli a kormányellenes és a túszalku érdekében zajló tüntetéseket el kell ítélni, ellentétben a tegnapi szélsőjobboldali zavargásokkal – „a tartalékos katonákkal szembeni szörnyű igazságtalanság miatti polgári tiltakozás a Szde Teimanban jogos, és teljes szívemből támogatom. Ellentétben a képmutató baloldallal, amely másfél évig a főügyész védelmében törvénysértést, engedetlenséget és az ország lángba borítását szorgalmazta, nekünk felelősségünk van az állam iránt. Ezért felszólítok mindenkit, hogy tartsa be a törvényt, és őrizze meg a hadsereg és a nép egységét. Ne törjenek be a bázisokra, ne szálljanak szembe katonáinkkal és rendőreinkkel, és tartsák be a tiltakozás határait.”

Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter egyetlen az eseményekkel kapcsolatos bejegyezésében azzal fenyegetőzött, miszerint „főügyész asszony [Gali Baharav-Miara] vegye le a kezét a tartalékos katonákról,” ennek következtében este árulót skandáló tüntetők érkeztek a főügyész házához.

Az események sodrásában Avsalom Peled rendőrfőnök-helyettes és ideiglenesen megbízott rendőrfőnök hétfőn közölte Ben-Gvirrel, hogy visszavonja a testület vezetésére benyújtott pályázatát.

Peled nyilatkozatában megköszönte a szélsőjobboldali miniszternek, hogy bizalmat szavazott neki, ugyanakkor közölte, hogy miután több meghallgatásra is behívták a vezetői kinevezési tanácsadó bizottsághoz, úgy döntött inkább visszavonja jelöltségét.

„Ez a döntés nem könnyű számomra, de konzultációk és mély megfontolás után arra a következtetésre jutottam, hogy az adott körülmények között ez a helyes és megfelelő lépés számomra és a szervezet számára,” – mondta, hozzátéve, hogy továbbra is a testületnél fog szolgálni.

Ben-Gvir választása eleve ellentmondásosnak bizonyult, miután Peled ellen 2015-ben vizsgálat indult vesztegetés miatt, bár az ügyet végül lezárták, de a Belső Rendőrségi Vizsgálati Osztály azt javasolta, hogy ne léptessék elő. Ettől függetlenül előléptették.

„Az első pillanattól kezdve a főügyész és a vezetői kinevezési tanácsadó bizottság Peled rendőrfőnök-helyettes ellen volt, mert Ben-Gvir miniszter őt választotta” – állította Ben-Gvir egy nyilatkozatban, miután Peled visszavonta a jelölését, a főügyészre hárítva jelöltje kihátrálását a tegnapi zavargások közepette.

Peled rendőrfőnök-helyettes makulátlanul tiszta, és a rendőrségen betöltött szerepei során soha nem vádolták meg semmivel. Ez egy rendőrkapitány-jelölt elleni közvetlen merénylet egy olyan bürokrata részéről, akire senki sem szavazott, és aki az első munkanapom óta azon dolgozik, hogy korlátozzon engem,” – tette hozzá, nyilvánvalóan Gali Baharav-Miara főügyészre utalva.

Az üggyel kapcsolatban Baharav-Miara  valóban véleményt nyújtott be a vezetői kinevezési tanácsadó bizottsághoz, amelyben aggályait fejezte ki Peled megkérdőjelezhetőnek nevezett múltbeli magatartása miatt. Emellett, Ben-Gvir kritikusai szintén gyanúsnak találták Peled kinevezését, mondván a miniszter nagyobb ellenőrzést akart gyakorolni a rendőrség felett. Emellett, néhány magas rangú rendőrségi forrás szintén azt nyilatkozta a médiának, hogy szerintük egyszerűen Ben-Gvir kívánságait hajtaná végre.

Peled visszalépését követően Ben-Gvir máris új jelöltet jelentett be, Daniel Lévi, a parti körzet parancsnokának helyettesét, aki számos vezető beosztásban szolgált 1985-ös belépését követően. Peled továbbra is ideiglenes rendőrfőnök marad, amíg Lévi hivatalos kinevezését a vezetői kinevezési tanácsadó bizottság és a kormány el nem fogadja.

The post 12 órás káosz és anarchia – a hadsereg elutasítja a rendőrség által engedélyezett nyomozók és főügyész elleni erőszakot first appeared on Új Kelet Live.