Trump győzelmi beszédet mondott: „Amerika aranykora most fog eljönni” – Orbán Viktor elsők között gratulált

Hatalmas tömeg várta Donald Trumpot magyar idő szerint szerda reggel nyolc óra után a floridai eredményváró buliján, hogy beszédet mondjon. Az embereket az sem zavarta, hogy sokat kellett várni az elnökjelöltre, ünnepi hangulat uralkodott – a választók szerint ugyanis Trump győzelme már elkerülhetetlen.

Trump beszédét azzal kezdte, hogy a Make America Great Again mozgalom egy történelmi mozgalom, és azt ígérte, hogy mostantól Amerika egyesítésén fog dolgozni. – Ez egy olyan politikai győzelem, amit Amerika még nem látott korábban – fogalmazott Trump, aki megköszönte, hogy megválasztották Amerika 47. elnökének, miközben szerinte nehéz akadályokat sikerült leküzdenie.

Trump szerint Amerika aranykora most fog eljönni. Fotók: Jim Watson / AFP Megköszönte, hogy országosan is több szavazatot kapott Harrisnél, ami kapcsán azt mondta, hogy érzi az ország szeretét – a republikánus elnökjelöltnek a három elnökválasztása közül először idén sikerült kapnia több szavazatot a demokrata elnökjelöltnél. A republikánus elnökjelölt ezenkívül megemlékezett arról, hogy a Szenátusban immáron biztos a többsége, míg a Képviselőházban jelenleg úgy néz ki, hogy a republikánusoknak megmaradhat a többség. Megköszönte feleségének, Melania Trumpnak a segítségét, majd pedig családjának is.

Én szeretnék először gratulálni, most már kimondhatjuk, a megválasztott alelnöknek, J.D. Vance-nek – fogalmazott Trump, aki megköszönte alelnökjelöltjének a kampányát, majd pedig dicsérte amiatt, mert a kampány alatt több, Trumppal szemben kritikus tévécsatornának is interjút adott, ahol Trump szerint „kivégezte” őket. – Úgy tűnik, jó választás volt – mondta Trump Vance-ről, aki ezután röviden arról beszélt, ez a legnagyobb politikai visszatérés volt, és azt ígérte, Trumppal közösen a gazdaságot is helyreállítják.