Avi/ujkelet.live
A háború 441. napja: A hadsereg tegnap nyilvánosságra hozta a hútik elleni éjszakai jemeni légicsapásokról készült felvételeket.
Az Irán által támogatott csoport Izrael elleni rakéta- és dróntámadásaira adott válaszként az izraeli légierő 14 vadászgépe, üzemanyag utántöltőkkel és kémrepülőgépekkel együtt mintegy 2000 kilométert repült, és több mint 60 lőszert dobott le húti katonai célpontokra Jemen nyugati partja mentén és a főváros, Szanaa közelében.
A célpontok között szerepelt üzemanyag- és olajraktárak, két erőmű és nyolc vontatóhajó, amelyeket a hútik által ellenőrzött kikötőkben használtak.
A katonaság szerint a célpontok megsemmisítése komoly csapást jelent a hútik műveleti képességeire.
A közzétett képek alapján legalább egy pilótanő is részt vett a hadműveletben:





Háttér: A jemeni támadást Binjámin Netanjahu miniszterelnök és Iszrael Katz védelmi miniszter hagyta jóvá, nem pedig a kabinet, jelentette reggel a KAN közszolgálati műsorszolgáltató. A miniszterek csak egy általános képet kaptak a fejleményekről, és a források szerint sem a támadás célpontjait, sem azok célját nem ismertették velük.
A támadást előre megtervezték, így amikor a hútik kilőtték a ballisztikus rakétát Izrael felé, a vadászgépek már a levegőben voltak. Más szóval, nincs összefüggés a hútik által aznap este végrehajtott rakétatámadás és a kiterjedt izraeli légicsapások között, amelynek célja többek között a húti lázadók kikötőinek megbénítása volt.
A KAN szerint Katz védelmi miniszter szerdán 21 óra 30 perc körül érkezett a légierő földalatti „gödörként” ismert tel-avivi főhadiszállására, és megerősítette a jemeni támadás terveit. A jelenlévő tisztviselők szerint a miniszter felvette a médiának szánt nyilatkozatát, majd elhagyta a helyszínt.
A tisztviselők azt mondták, arra számítottak, hogy az egy hónapja hivatalban lévő miniszter ott lesz a támadás idején. Ugyanis egy jelentős támadásról volt szó Izrael határaitól távol, több tucat vadászgép részvételével, amit ő is ,,stratégiai célpontok elleni támadásként” definiált.
Katz miniszter hivatala közölte, hogy a miniszternek távoznia kellett, hogy részt vehessen a kneszetben tartott megbeszéléseken.
Interjú: Az izraeli támadást követő reggelen a húti lázadók próbálták úgy beállítani a helyzetet, mintha minden a szokásos módon menne. Egy Szanaában tartózkodó újságíró a KAN-nak adott exkluzív nyilatkozata során elmondta, hogy a színfalak mögött a valóság összetettebb: ,,Az emberek megdöbbentek, néhányan dühösek a hútikra.”
,,Az emberek áramszünetre ébredtek, totális sötétségre, és a tél közepén. Reggel óta a hútik nagyszabású tevékenységét látjuk, nem katonait, hanem a sok üzemanyagtartály kiürítését. A lakosság körében düh tapasztalható Anszar Allah és a hútik iránt, mintha a nép azt mondaná: ‘Abdul-Malil al-Húti háborúba húz minket, mely lehet, keményebb lesz mint az előző háborúk, egy nagyon nagy háborúba visz bele minket, miközben mások azt mondják, ez egy tiszteletre méltó háború Izrael ellen.”
A hútik vezetője, Abdul-Malil al-Húti azt állította, hogy az izraeli támadások nem csökkentik támadásaik arányát. ,,A jemeniek a dzsihád zászlóját viszik, és azon dolgoznak, hogy minden erejükkel támogassák a palesztin népet” – mondta. A lázadók a maguk részéről azt remélik, hogy kihasználva az izraeli támadásokat mozgósíthatják a jemeni közvéleményt Izrael ellen.
Hága: Komoly drámai pillanatokra került szerdán Izraelben, miután világossá vált, hogy egy Srí Lankán tartózkodó, aktív szolgálatot teljesítő izraeli katonát lokalizált egy palesztinbarát szervezet, a Hind Radzsab Foundation, melynek sikerült azonosítania a közösségi oldalakra feltöltött egyik fényképe és a gázai katonai szolgálatáról feltöltött fotó alapján.
A 12-es csatorna szerint a szervezet egy fotót terjesztett a katonáról a közösségi médiában, melyről azt állították, hogy a katona büszke a palesztin civilek ellen állítólagosan elkövetett cselekedeteire. A szervezet a Srí Lanka-i hatóságokhoz fordult, és követelte, hogy tartóztassák le a katonát, és még a Nemzetközi Büntetőbírósághoz is panaszt nyújtott be, és az Interpolt is értesítette.
A katonát azonnal értesítették az izraeli hatóságok, és felszólították, hogy sürgősen hagyja el Srí Lankát, nehogy letartóztassák.
Körülbelül másfél hónapja hasonló eset volt Cipruson, és legalább négy esetben tettek óvintézkedéseket, nehogy nyomozás induljon. Kétségtelen, hogy az elfogatóparancsok kibocsátása óta egyre több ország érzi úgy, hogy van mozgástere büntetőeljárást indítani aktív szolgálatban lévő vagy volt katonák ellen, a palesztinbarát szervezetek pedig erre próbálnak játszani. Izrael ezúttal az utolsó pillanatban meg tudta akadályozni, és a katona megúszta, de a messzemenő következmények egyértelműek.
Az ilyen típusú esetek aggodalomra adnak okot az izraeli biztonsági szervezetben, mivel rávilágítanak az izraeli katonák külföldre utazásának növekvő kockázatára. A Külügyminisztérium és az Izraeli Védelmi Erők továbbra is szorosan figyelemmel kíséri ezeket az eseteket, és fellép az izraeli katonák védelmében a jogi és politikai kihívások a nemzetközi színtéren.
A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Binjámin Netanjahu miniszterelnök és Joáv Gallant volt védelmi miniszter ellen, valamint a Hamász terrorszervezet gázai vezetője, Jechíje Szinwar, Mohammed Diab Ibrahim al-Masziri, a katonai szárny vezetője, ismertebb nevén Mohammed Deif, valamint a politikai szárny vezetője, Iszmail Hanije ellen is. Az említett hamászosok mindegyikét Izrael időközben likvidálta.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post A jemeni támadás valamint a nemzetközi elfogatóparancs hatásai first appeared on Új Kelet Live.