ujkeletlive

Donald Trump elnök váratlanul szabad felhatalmazást adott Binjámin Netanjahu miniszterelnöknek a háború újraindítására Gázában. A túszalku felmondására irányuló fenyegetés azt követően történt, hogy a Hamász tegnap bejelentette, miszerint leállítják a túszok elengedését, arra hivatkozva, hogy Izrael megsértette a tűzszüneti megállapodást.

Ha az összes túsz nem szabadul ki szombaton délig, a tűzszünetet meg kell szüntetni, és elszabadulhat a pokol,” – közölte, hozzátéve, miszerint a továbbiakat illetően Netanjahuval fog egyeztetni.

Az elnök a Fehér Ház ovális irodájában nyilatkozott újságíróknak, majd némileg árnyaltabban fogalmazva, kijelentette – „ez Izraeltől függ, és a saját nevemben beszélek,” – ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az összes túsz szabadon bocsátását követeli – „mindenkit. Nem csepegtetve, nem kettőt, egyet, hármat vagy négyet. Szombat délig, és utána jöhet a pokol.”

Az elnök továbbá kétségbe vonta a terrorszervezet szándékát az összes túszt szabadon engedésére vonatkozóan, majd a fogvatartottak helyzetével kapcsolatban kijelentette, hogy szörnyű állapotban vannak, és véleménye szerint nem sokáig maradnak életben.

Trump hangsúlyozta azt is, hogy sokan az elraboltak közül már halottak, és azt követően, hogy az egész világ elítélte a múlt héten szabadon engedett három túsz állapotát és fogvatartási körülményeit, a „Hamász most ürügyet keres arra, hogy ne küldjenek vissza több túszt.” Az elnök véleménye szerint a terrorszervezet úgy gondolja, hogy noha még vannak, akik életben vannak, de szabadon engedésük „nem vetne rájuk jó fényt.

Az elszabaduló pokol ígéretével kapcsolatos kérdésre, az elnök kitérő választ adott, mondván – „a Hamász meg fogja tudni, mire gondolok.”

Ezt követően, a gázai lakosok kitelepítésére vonatkozó tervét illetően ismét azt állította, hogy Jordánia és Egyiptom befogadná a menekülteket, ellenkező esetben azzal fenyegette meg szövetségeit, hogy fontolóra veszi „a nekik nyújtott segély megszüntetését.”

  • Trump drámai felszólalása órákkal azután hangzott el, hogy a Hamász katonai szárnyának szóvivője, Abu Obaida bejelentette, hogy a szervezet „további értesítésig elhalasztja” annak a három túsznak a szabadon engedését, akiket a megállapodás alapján szombaton kellene elengedniük. Obaida szerint Izrael késlelteti a kitelepített gázaiak visszatérését az övezet északi részébe, és tüzet nyitott rájuk, valamint megakadályozta a segélyek bejutását Gázába, ezért visszamenőleges kártérítést követelnek.

Néhány órával Obaida bejelentése után a Hamász újabb közleményt adott ki, miszerint -„ a túszok szabadon engedésének halasztása figyelmeztető üzenet Izrael számára, és az a célja, hogy nyomást gyakoroljunk az egyezmény szigorú betartására. A közleményt szándékosan öt nappal a tervezett átadás előtt tettük közzé, hogy elegendő lehetőséget biztosítsunk a közvetítőknek, hogy nyomást gyakoroljanak Izraelre kötelezettségei teljesítése érdekében, és nyitva hagyjuk az ajtót a csere időben történő végrehajtására.”

A megállapodás első szakasza szerinti, fennmaradó 17 túsz közül, legalább kilenc túsz van életben. A második fázis keretében az övezetbe hurcoltak 59 izraeli közül 24 életben van, izraeli tisztviselők szerint.

Az elmúlt hetek viharos politikai játszmái révén a túszok élete egyre inkább válik orosz rulett tárgyává, ahogyan a múlt szombaton visszatért három fogvatartott sokkoló képeivel való kampányolás. A tegnap reggeli hírek szerint a túsz- és tűzszüneti megállapodás létrejöttében kulcsszerepet játszott, illetve az elnök választási kampányába jelentős támogatással résztvevő Miriam Adelson Washingtonba utazott, hogy rábeszélje Trumpot a túszok kiszabadítását biztosító második szakasz megvalósítására. Eközben, az elnök fenyegető nyilatkozata valójában Netanjahu számára biztosít egyértelmű felhatalmazást az erőteljes katonai offenzíva indítására, hogy a megállapodás második szakasza akár szóba kerülhetne, egyúttal a felelősséget is a miniszterelnökre hárítva válaszút elé állítja.

Az Ovális Irodában elhangzottak mellett, Trump interjút adott a Fox News csatornának. Azontúl, ismét hangsúlyozta a szaúdi tőkével megvalósuló gázai terveit és az övezet lakóinak kitelepítését, az Irán nukleáris fegyverekre irányuló törekvései miatt kialakult feszültségekre reagálva Trump azt állította – „úgy gondolom, hogy elérünk egy megállapodást Iránnal. Jobban szeretném ezt, sokan azt hiszik, hogy meg fogjuk támadni őket, vagy hogy Izrael teszi meg, de nekik szükségük van ránk. Mindenkinek szüksége van ránk, és a fegyvereinkre. Nagyon erősek vagyunk. Van olyan technológiánk, ami senki másnak nincs.”

Az elnök, továbbá elutasította azon feltételezéseket, hogy „Izrael a segítségünkkel vagy jóváhagyásunkkal megsemmisíti Irán létesítményeit. Én jobban szeretném, ha ez nem történne meg. Sokkal inkább egy megállapodást preferálnék Iránnal, amely lehetővé tenné számunkra az ellenőrzést, vagy akár fegyvereik megsemmisítését – csak ne legyen atomfegyverük.”

Trump világossá tette, miszerint szinte az összes országnak, de különösen Iránnak nem engedhető meg, hogy nukleáris fegyverhez jusson, majd hozzátette – „két mód van ennek megoldására: bombákkal vagy egy darab papírral. Úgy gondolom, hogy Irán is meg akarja ezt oldani, mert félnek. A védelmi rendszereik tönkrementek, és lehet, hogy éppen most próbálnak új rendszereket beszerezni. De szerintem nagy nyomás alatt vannak, és rettegnek. Szerintem örülnének egy megállapodásnak, és én is szívesebben érnék el egy egyezséget anélkül, hogy bombázni kellene őket.”

The post Trump szabad kezet adott a tűzszünet felmondására, mondván „utána jöhet a pokol” first appeared on Új Kelet Live.