ujkeletlive
Trump: tudom mi lesz a válasz
Donald Trump elnök az Air Force One fedélzetén Detroitból Washingtonba tartva nyilatkozott legutóbb újságíróknak, miközben ismételten körvonalazta a tüntetők elleni agresszió miatti küszöbön álló iráni megtorló támadást.
Az utcára vonuló tömegek támogatójaként az elnök azt követően, hogy tegnap a tiltakozások fokozására buzdított, és „hamarosan érkező” segítséget ígért, később már konkrétan azt állította – „tudom, mit fogunk tenni, de még nem hoztam meg a végleges döntést. Látnom kell a pontos adatokat.”
Ali Hamenei ajatollah rezsimje elleni támadást Trump a növekvő halálos áldozatok számával indokolja, bár elismerte a megbénult kommunikáció miatt pontos adatokhoz nehéz hozzájutni, ettől függetlenül nyilvánvaló, hogy „jelentős mértékű” gyilkolásról kapott híreket, de mivel több különböző forrásból eltérő adatokat kapott, az Air Force One fedélzetén azt mondta – „20 percen belül tudni fogom az igazat, és annak megfelelően fogunk cselekedni.”
- Az áldozatok száma minden eddiginél nagyobb, de az értékelések meglehetősen eltérőek. Az ellenzék 12 ezer meggyilkolt tüntetőről számolt be, ami meglehetősen túlmutat a helyi hatóságok által megerősített 2000, illetve a Washingtonnal megosztott legfrissebb Moszad hírszerzési jelentések adatainál [Axios, Barak Ravid], miszerint az iráni rezsim eddig legalább 5000 tüntetőt gyilkolt meg.
Visszaérkezve Washingtonba, Trump csatlakozott alelnöke, JD Vance vezetésével összehívott találkozóhoz, ahol tájékoztatást kapott az iráni helyzetről, és megvitatta az amerikai válaszlépéseket, – jelentette az Axios riportere, ismételten megerősítve a katonai és gazdasági opciókat. A Fehér Ház forrásai szerint az elnök elé terjesztett forgatókönyvek között szerepelnek célzott katonai csapások, iráni katonai célpontok elleni kibertámadások, valamint az ellenzék digitális támogatása – az Elon Musk féle Starlink bevetése az internet helyreállítása érdekében.
Arab szövetségesek, és Izrael is óvatosságra int
Annak ellenére, hogy szűk körben számos biztonsági megfontolásra alapozott lehetőség került megvitatásra, Trump elnök kiszámíthatatlan, és előre nem látható döntéseinek sora köztudott.
Attól tartanak, hogy egy elhamarkodott csapás „a zászló köré gyűjtené” az iráni népet, izraeli és arab tisztviselők azonban azt javasolták az amerikai kormányzatnak, hogy várjanak az Irán elleni nagyszabású katonai fellépéssel a rezsim további gyengüléséig, – jelentette az NBC hírcsatorna amerikai forrásokra hivatkozva.
A riport szerint Izrael, és több térségbeli arab állam az elmúlt napokban óvatosságra intette az elnököt, megjegyezve, hogy a teheráni rezsim ugyan válságban van, de messze nem annyira, hogy egy külső katonai beavatkozás garantáltan bukásához vezetne. Jeruzsálemben szintén úgy vélik, hogy a megtorlócsapás nem érné el a kívánt hatást – inkább az ellenkezőjét, ezért többlépcsős stratégiát javasolnak a rezsim aláásására:
- szabad információáramlás biztosítása az irániak számára;
- gazdasági szankciók további szigorítása;
- célzott kibertámadások;
- korlátozott katonai akciók kulcsfontosságú politikai vagy katonai vezetők ellen.
A riportban idézett arab diplomata hasonló álláspontot képviselve, arra figyelmeztet, hogy az iráni lakosság bizonyára összefogna egy külső agresszió esetén, ahogy azt a legutóbbi izraeli műveletek során is tapasztalták.
Trump fenyegetései nyomában az izraeliek körében egyre inkább erősödnek a félelmek egy újabb közel-keleti válság miatt. Az elnök heves retorikai szócsatái ellenére a jeruzsálemi védelmi rendszer magas rangú tisztviselői azonban egyelőre nem látják jeleit annak, hogy Irán támadásra készülne, a helyzet azonban kétségkívül változna egy amerikai katonai beavatkozás esetén.
Az izraeli védelmi apparátus négy magas rangú forrásával folytatott beszélgetést idézve, a Ynet összegzi a médiában vázolt tüzes hírekkel szembeni jóval árnyaltabb helyzetet.
- kiszámíthatatlan dinamika – az értékeléseket felülíró vezetői döntéshozatal;
- Trump-faktor: az elnök titokban tartja döntéshozatali folyamatait, nyilatkozataiból való jóslás gyakran tévútra vezet, mert Trump nem követi a korábbi mintákat;
- információs vákuum: az iráni internet- és telefonzár miatt a hírszerzés számára is rendkívül nehéz megbízható adatokat gyűjteni a tüntetések valódi erejéről.
Iránt illetően, Trump saját kezébe vette az irányítást, így Izrael nem része egy esetleges amerikai katonai forgatókönyvnek, és jelenleg konkrét információi sincsenek a kulisszák mögötti tárgyalásokról, és amennyiben Trump a katonai beavatkozás mellett dönt Washington közvetlenül a támadás előtt fogja értesíteni Jeruzsálemet.
Mindent összevetve – Izraelben úgy vélik, hogy „nagyon-nagyon alacsony az esélye annak, hogy Irán csak úgy, előzetes provokáció nélkül támadjon,” – idéz a Ynet védelmi forrásokat, ugyanis Hamenei számára nem lenne logikus egy újabb frontot nyitni. Teherán ugyan azzal fenyegetőzik, hogy Tel-Aviv lesz a válaszcsapás célpontja, ami inkább elrettentésnek számít, legalábbis addig, amíg Trump nem indít katonai csapást a Forradalmi Gárda [IRGC] ellen. Minden forgatókönyvre felkészülve, Izraelben a védelmi apparátus teljes készültségben, de egyelőre megfigyelő álláspontot képvisel.
Eközben, Trump gázai bejelentésre készül
Az iráni hevülettel párhuzamosan a Trump-adminisztráció várhatóan még a mai nap folyamán bejelenti a gázai háborút lezáró megállapodás második szakaszának kezdetét, – jelentette Barak Ravid, az Axios riportere.
Az elnök tervei szerint Washington egy új irányító testületet, és egy szakértői palesztin kormányt állít fel a Gázai övezet vezetésére, az alábbi pontokban összefoglalva:
- Gázai Béketanács: megalakul a testület, amely a háború utáni rendezésért, és a stabilitásért felel a térségben;
- Technokrata Palesztin Kormány: felállítanak egy politikai pártoktól független, szakértőkből álló palesztin kormányt, melynek feladata a Gázai övezet gyakorlati irányítása, és az újjáépítés megkezdése;
- Kulcsszerepben Nickolai Mladenov: a Trump-adminisztráció hivatalosan is kinevezi az ENSZ korábbi közel-keleti különmegbízottját a Béketanács gázai képviselőjévé. Mladenov feladata lesz a palesztin technokrata kormány tevékenységének szoros felügyelete és kísérése.
A gázai háború lezárásaként, az említett intézkedések a Trump-adminisztráció eddigi legkonkrétabb kísérlete a harcok befejezése utáni káosz helyrehozatalára, kikerülve a Hamász politikai befolyását, ugyanakkor szoros nemzetközi, és szakértői felügyelet alá helyezve a palesztin civil közigazgatást.
Politika, röviden
A Legfelsőbb Bíróság tegnap bejelentette, hogy elhalasztja Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter [Ocma Jehudit] elmozdítását célzó petíciók tárgyalását, mivel Binjámin Netanjahu miniszterelnök nem nyújtott be érdemi választ az ügyben.
Továbbá, a bíróság öttagúra bővítette a bírói tanács létszámát, a döntés értelmében a kibővített testület mérlegelni fogja egy feltételes végzés kibocsátását, amely kötelezné a miniszterelnököt, hogy a jövő hónap elejéig indokolja meg álláspontját.
A bővített összetételű tanács előtt a tárgyalásra legkésőbb március végéig sor kerül.
A nemzetbiztonsági miniszterhez közeli források élesen kritizálták a bíróságot, azt állítva, hogy a bírák hatáskörüket túllépve, érdemi vita nélkül próbálnak alkotmányos válságot előidézni.
Kontextus
- a vádak: a főügyész 68 oldalas véleménye szerint Ben-Gvir szisztematikusan visszaélt a hatalmával, és nyomást gyakorolt a rendőrségre a kormányellenes tüntetések, a Templom-hegyi status quo, valamint a gázai segélyszállítmányok védelme kapcsán.
- Ben-Gvir érvei: a miniszter szerint összeférhetetlenség áll fenn, mivel ő kezdettől fogva a főügyész leváltását szorgalmazza. Állítása szerint a főügyész azért támadja, mert nem tudja más módon megakadályozni az általa ellenzett szakpolitikai sikereket.
- Koalíciós támogatás: Becalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus), Gideon Sza’ar (Új Remény) és Ofir Katz koalíciós elnök közös levélben szólították fel Netanjahut a potenciális végzés „határozott elutasítására”.
- Jogi precedens hiánya: Ben-Gvir és Szmotrichék hangsúlyozták, hogy nincs példa arra, hogy egy hivatalban lévő minisztert bírói végzéssel mozdítsanak el, miközben félmillió szavazó politikai akaratát tiporják le.
- Rendőrségi függetlenség: Baharav-Miara szerint a miniszter megsértette a rendőrség függetlenségére vonatkozó korábbi megállapodásukat, és „kifinomult nyomásgyakorlási rendszert” épített ki a tisztek felé.
Időjárás, helyzetkép
A vihar mérlege számokban
Az elmúlt napokban ismét hosszantartó tartó viharos, és nagy mennyiségű esőt hozó front okozott nehézségeket országszerte.
A csapadéklistát Jeruzsálem vezeti 116,7 mm-rel, majd a júdeai-hegyvidék következik 107,5 mm-rel.
Ugyanakkor, jelentős mennyiség esett Netiv HaLamed-Heh kibucban (95 mm) és Maszu’ot Jichák (93 mm) környékén is. Északon Marom Golanon 65 mm, Cfáton pedig 44 mm csapadékot jeleztek.
Nahal Modi’im
Egy 15 éves fiút sodort el az ár a Nahal Modi’im patakban; barátjának, akit szintén elragadott a víz, az utolsó pillanatban sikerült kimenekülnie, társát azonban továbbra is nagy erőkkel keresik.
Közlekedési káosz és mentések
- Extrém vízhozam: Szorek és Lachis patakok vízszintje rekordokat döntöget; utoljára a 2013-as, illetve az 1991-es nagy áradások idején jelentettek hasonlót;
- Útzárak: a rendőrség lezárta a 90-es utat a Holt-tengernél Mitzpe Dragot, és a szállodanegyed között.
- Alagutak víz alatt: Jeruzsálem keleti bejáratánál a Naomi Shemer alagutat elöntötte a víz;
- Drámai mentések: Abu Gosban egy házaspárt mentettek ki autójukból, az Emunim csomópontnál egy 32 éves férfit hipotermiával kórházba szállítottak, Beér Tuvia környékén pedig tíz családot kellett evakuálni otthonukból;
- Hadsereg: árvíz öntötte el a Hacor légibázist, a hadsereg közlése szerint az operatív képességek nem sérültek.
- Hó és szélvihar: Gush Etzionban leesett az idei első hó, a hermoni síparadicsom pedig szintén fehér;
- Szélvihar rekordok: Ros HaNikrán 105 km/h, Tel-Avivban 92 km/h lökéseket mértek. Kirjat Motzkinban egy kidőlt fa súlyosan megrongált egy autót, egy nő könnyebben megsérült.
Előrejelzés, mire számíthatunk: mától lassú enyhülés kezdődik, de hétvégén ismét esős front érkezik.
- mai várható hőmérsékletek, nappal/ éjszaka:
- Jeruzsálem 10/7, Tel-Aviv 16–14, Haifa 15/13, Cfát 9/5, Beér Seva 14/9, Eilat 19/12 fok.
The post Trump: tudom mi lesz a válasz first appeared on Új Kelet Live.

