
Téliesített kerékpár – hógumival is kapható – nagyon hajaz a Velorexre
Ugye milyen csábos kis jármű. Első ránézésre nekem ez olyan ismerősnek tetszik. Nagyon hajaz a régi rokkantkocsira, a csehszlovák gyártmányú…

Ugye milyen csábos kis jármű. Első ránézésre nekem ez olyan ismerősnek tetszik. Nagyon hajaz a régi rokkantkocsira, a csehszlovák gyártmányú…

Tegnap este tudtam meg, hogy Pestre kell mennem. Egy időben értesültem a televízióból, hogy éppen ma egész napos nemzetközi sebesség…
A nagyobb vállalatok az autóbeszerzések során jellemzően új autókat vásárolnak, azonban a kis- és középvállalkozások esetében jó alternatívát jelentenek a…

A Budapesti Nemzetközi Vásáron a hetvenes évek derekán mutatták be ezt a Zsigulit. Gyorsan rákattantunk. Életemben először és utoljára akkor…

A fenébe is megint elfelejtettem magamat tömjénezni. Már tegnap meg kellett volna osztanom, hogy mire készülök az e heti retro…

Ez ahogyan elnézem egy olyan BRG típusú URH rádió adó vevő. Nemcsak a rendőrautókban de a taxisok, s még sok…

Ha valaki nem tudná a balszélső rendőr nem egy géppisztolyt szorongat. A fiatalabbak nem ismerhetik már ezt a bolgár gyártmányú…

Budapest, 2016. március 22. Ma délelőtt a Millenárison mutatta be idei verseny csapatát a HELL, ahol a legújabb sportágának képviselője,…

Nagyot perdülhetett a képen látható személyautó ma délután a Forró és Ináncs közötti főúton. A baleset körülményeit még vizsgálják ám…

Nyithatnék egy rovatot a miskolci Hősök téri lopott parkolónak. Ezzel igazolva lenne, hogy mennyire szálka a szememben ez a parlag,…

Nos, a belvárosi Fehér Holló patika előtt csak úgy állhatunk meg ha éppen a gyógyszertárban akad dolgunk. Kínos amikor már…

Számomra a hír korántsem újdonság. Még anno, a sokat emlegetett béke időkben ki lett találva ez. Hallottam, sok autótulajdonos helyett…
Kedvező euró árfolyam mellett megnő az autóexport Magyarországról, s mivel stabilan, szinte az egész év során 300-310 forint körül volt…

Hogy, hogy nem gondoltam egy nagyot. A mostani üzemanyagárak mellett elkelne egy kis városi futkosó kocsi és a nagyot meg…
Az idei szezonban is folytatta együttműködését az Audi és a Das WeltAuto a Magyar Sí Szövetséggel. A megállapodás keretében hazánk…
Az országon belül ismét emelkedett a használt autó értékesítések száma: 545.000-nél több gépkocsit írtak át az elmúlt év során. A…
A TCR nemzetközi túraautó-sorozatra optimalizált CUP RACER változat új, könnyebb és még inkább személyre szabható váltóművet illetve erős, mégis könnyebb…

Kezdem azzal, hogy drága apósom élete végéig hűséges volt az autó márkájához. Számára a VW bogáron kívül más kocsi nem…

A saját autót hamarosan a közös gépkocsihasználat váltja fel Egy évtizeden belül teljesen átalakítják az autóhasználatot a közösségi szolgáltatások Az…

A Budai József utcai hajdani pártgarázs udvarán láttam meg ezt a kedvenc autómárkámat. Megvallom, már minden kocsim volt Auditól Mercedesig…

Kevesen tudják, hogy létezik egy biztosítási felügyelet. Ez a szerencséje az alkuszoknak. Így aztán a bátrabbak úgy garázdálkodnak a piacon…

Nem szívesen járok semmilyen márka szervizbe. Régi rossz beidegződés. A múltra vezethető vissza, amikor a hejőcsabai szervizben elvették a Zsigulimat…

Tetszenek tudni, hogy hadba állok a Centrumholdinggal. Azzal a miskolci parkoló céggel amely elsíbolta a Hősök terének az egy harmadát.…

A magam korabeliek még emlékezhetnek arra, hogy Miskolcon a legjobb korcsolyapálya a Földes Ferenc Gimnázium udvarán volt. Locsolták, hizlalták. Kettő…

Amikor a hetvenes évek elején városunkba érkezett egy kolléga, kimondom a nevét Buday György már a miskolci Tiszai pályaudvaron szembesült…

15 millióra büntettek egy magyar autókereskedést Ez a címe a cikknek amit most átvettem – gond az, hogy ez a…

Szép ajándék egy nyomkövető óra. Kell bele egy SIM kártya és a viselője jelezheti ha pácban van. Ugyanakkor egy SMS…

Kassán a legnagyobb bevásárlóközpontban láttam ezt az automata gyorstöltőt. Szuper, többfiókos és valamennyi mobilkészüléket expressz gyorsasággal újra éleszt. Okos találmány.…
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.