Alulnézetből – kire szavazzak ha ütött az óra! Pártrisk , csak itt majd
Egyre érdekesebben alakul az előrehozott kampány. Tulajdonképpen ma már kiveszett az uborkaszezon. Egy új kormány beiktatásától kezdődik, kezdődhet a következő…
Egyre érdekesebben alakul az előrehozott kampány. Tulajdonképpen ma már kiveszett az uborkaszezon. Egy új kormány beiktatásától kezdődik, kezdődhet a következő…
Máig sem értem, unokám meg nem is hiszi el nekem , hogy miképpen járhattam hat évig egy iskolatáskával. Még 1956…
Kollégámmal készülünk egy két retro túrára. Kerényi László operatőrrel bejárjuk a nagyvázsonyi kis- Moszkvát azt a szovjet laktanyát ahol az…
Ha jól emlékszem ez a fotó( bár megtalálnám a galériában, ezt sajnos meg kellene tanulnom) a Vörösmarty téren készült azon…
Őszintén megrendített a miskolci babák tragédiája. A sors úgy hozta bárhol is laktam, szomszédjaim mindig szülész nőgyógyászok voltak.…
Mint korábban írtam, készült egy könyvem a Balatonaligai pártüdülőről, arról a rezervátumról amelyben a legfelsőbb hazai és nemzetközi pártvezetők nyaraltak.A…
Kiss Laci, aki évtizedekig volt a Matáv miskolci üzemvezetője megosztotta velem a régi történeteit. Voltam a lakásán ahol életemben először…
Éppen most volt 15 esztendeje, hogy vártam az unokámat a megyei kórház szülészete előtt.Császárosan, az utolsó pillanatban, mielőtt a nyakára…
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.