
Kategória: Egyéb


Átfogó előadás a fej-nyaki daganatokról – itt visszanézhető!
A Gyógyulj Velünk Egyesület által szervezett előadás 2023. április 27-én hangzott el. A programban terítékre került a szájüregi rák, a…

AZ IZRAELI KULTÚRA NAGYKÖVETEI A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZBAN
A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, valamint a 10. Színházi Olimpia keretén belül a Vertigo Dance Company produkcióját láthatta szombat…

Átadták a felújított Lillafüredi Állami Erdei Vasutat-Garadna végállomáson új pihenőparkot létesítettek, a Garadna Grundot
Befejeződött az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút felújítása. A hazai forrásból, csaknem 4,3 milliárd forintból megvalósult…

Egy százalék is sokat ér!
A 18077201-1-43 adószám SZJA bevalláson való feltüntetésével az Alapítvány a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért tevékenységét támogathatja úgy, hogy Önnek…
Nem minden tejfel, tejföl – ez az – húsz százalékos Mizo – írány az UNIO Coop üzlet

Ha nem tud részt venni az ingyenes , jótékonysági koncerten, de szeretné támogatni a kezdeményezést, szintén átutalással tudja ezt megtenni -Tessék megjegyezni : 10200139-27013490-00000000 – A közleménybe kérjük feltüntetni: MRCC jótékonyság

Hancuroztak a kismókusok – levideoztam a hűlt helyüket
Jaj de jó, hogy Edison, sajóőrösi Ede a mi kutyánk nem szúrta ki, hogy a házunk előtti vadmeggy fán apró…
Török átok, amikor átkiabálnak a szomszédok – egy járható út van, a megegyezés , a kölcsönösen előnyös kompromisszum
L. utca 5. szám alatti lakos vagyok Miskolcon. Az alapvető problémám, illetve problémánk a szomszédságunkba költözött egy magát meghatározó „oktatási”…

Átfogó előadás a fej-nyak régió daganatairól
– A daganatos elváltozások jellemzői – Sebészet, sugárterápia, onkológia: a komplex kezelések logikája – Mikor lehetséges teljes gyógyulás, mikor van…

Borok útján – A XI. Avasi Borangolásra készül a város, a szakma és a borbarátok is
Az eddigi legnagyobb, legszínesebb és leggazdagabb programkínálatú Borangolására készül az Avas, Miskolc és a magyar borvilág – a…

Dr. Babits Antal zsidó bölcselő a kabbalisztika tudora volt a vendégünk – folytatódik a Miskolci Zsidó múzeum baráti körének rendezvénysorozata – A Baráti Kör rendezvényeit a MASZÖK támogatja

Tessék sietni, ma szerdán zár az edelényi kastély – gyéren látogatták, s most tehetős gazdára vadásznak – Kerényi László képei
Figyelem, figyelem, szerdán zárásig még látogatható az edelényi kastély. A drága pénzen felújított épület egyelőre bezár és az új rendelkezések…
Andrew Rindfleisch új darabja is megszólal Shuai Wang és Hsin-Ni Liu koncertjén
Shuai Wang Április 26-án 19 órától Shuai Wang és Hsin-Ni Liu zongoraművészek adnak koncertet a felújított nagykovácsi Teleki-Tisza-kastélyban. A Hsin-Ni…
KERESSÜK SZITAI GÁBORT
2023. 04. 14., p – 12:56 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy kiscsécsi fiú megtalálásához.…

Az Egressy Béni Alapítvány és az MRCC közös rendezvénye: a 70 éves Egressy Béni Zeneiskola hangszerparkjának fejlesztéséért világhírű zongoraművészek adnak koncertet. Fellépnek: Hsin-Ni Liu és Shuai Wang.
Mindenkit szeretettel várunk a jótékonysági hangversenyre. A belépés díjtalan, de adományokat elfogadunk a helyszínen, vagy átutalással. Ha nem tud részt…

Helló Április – három nap a világ – kinek jár a húsz százalékos kedvezmény

Meglepetés – az UNIO Cooptól

Nagyinterjú Bodoky György onkológus professzorral életről, gyógyulásról, búcsúzásról, hitvallásról
„A rák okai nem vezethetők vissza egyetlen tényezőre. Fontos, hogy mit eszünk, hogyan élünk, mozgunk-e, hány munkahelyen dolgozunk a megélhetésért,…
Áprilisban a nyelőcsőrák kerül világszerte fókuszba
Áprilisban az emésztőszervi daganatos betegségekkel foglalkozó Digestive Cancers Europe nemzetközi szervezet a nyelőcsőrákról való figyelemfelhívást helyezi a fókuszba, ehhez a…

Áprilisban újra találkozunk – előadónk lesz a zsidó kabbalisztika legnagyobb hazai tudósa

Készülj velünk a Húsvétra – jó áron a hazai trappista
Hogyan hozzák viszik a hazai fegyenceket

Görömbölyi mulatság – azok a békebeli nyolcvanas évek – Kerényi Laci drótpostája, a képírás mestere – kik vagytok, hol vagytok
Azonnal beköltözhető – kiadó budafoki lakás a Kossuth Lajos utcában – jelenleg bútorozottlan- havi 150 ezer forintért – 06 202192391
J
Vastagbélrák: hogyan lehet meggyógyulni? Élő online előadás és fórum
Kérdések, amelyek terítékre kerülnek: A vastagbélrák megelőzhető, de hogyan? A daganatsebészet fejlődése, a teljes gyógyulás esélye Mit tehet a sebész,…















Tokaj































