
Kategória: Észak


A Védelmi Minisztérium reagált az NSO-ügy kapcsán – a vizágyú is Izraelből jött – nagy a kisértés
Szörnyű de, nekem minderről az jut eszembe, hogy valamikor a rendőrség által használt vizágyúkat is Izraelből importáltuk. Micsoda balhé volt…
Vágatlanul – vendégem, Garai István a DIPA nyugalmazott igazgatója – itt készül a bankjegypapír, a Kossuth díjtól a diplomáig minden oklevél – ki az aki ujbeggyel is felfedezi a hamísitott bankót
Garai István csaknem negyven évet húzott le a diósgyőri papírgyárban. Végigjárta a ranglétrát, gépészmérnökként az igazgatósági vitte a jó…
Víz nélkül kiszáradunk, meghalunk – drágább lesz mint az olaj -a mi kertünk is repedezik, hasadozik – ki sáfárkodik jobban a hákettőoval
Megjósolták a következő világháború a vízért robbanhat ki. Az ivóvizért. Emlékezhetünk, Izrael és a Jordán királyság közötti béke alapja az,…

Mindent lát az izraeli kémprogram, amiből a magyar kormány is bevásárolt – Több célpontot is azonosítottak, itt vannak a részletek- Candiru, amely a húgyvezetéken át is behatol
Elhiszi, hogy a messengeren, a viberen vagy éppen a watsapon át bármit beszélhet, a kutya se tudja lehallgatni. Erről csak…

Vágatlanul – vendégem, Hildebrand Krisztián az Anico rádiós shop menedzsere – a miskolci rendészek is az internet alapú adó-vevőkkel kommunikálnak – ezek akár testkameraként is funkcionálnak
Itt a HG9 MAX és a 807/1 – jelentkezik és hetvenhárommal búcsúzik. Ha a videót megnézik, kiderül, a miskolci rendészet…

Vágatlanul – vendégem, Hildebrand Krisztián az Anico rádiós-shop menedzsere- internet alapú adó-vevőket kapott a miskolci rendészet is
Itt a HG9 MAX és a 807/1 – jelentkezik és hetvenhárommal búcsúzik. Ha a videót megnézik, kiderül, a miskolci rendészet…

Lezárt ügyek: Italautomatának nézte a könyvautomatát
2021. 07. 15., cs – 13:37 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Garázdaság és rongálás…

Hevesi Attila verse – helyzetkép Szent Jakab havának 3-4 napján – vágd a fűvet , ne síránkozz…

Szikszón járt a miskolci hitközség elnöke és a főrabbi
Elnök úrral ma Szikszón tettünk látogatást. Találkoztunk a település fiatal polgármesterével és megtekintettük a helyi zsidó temetőt, amelyet Kerekes Sándor…

Innováció Tel Avivban: Az utcán hagyott kutyaürülék DNS-t megvizsgálva azonosítják be és büntetik meg a hanyag ebtulajdonost
ujkelet.live Tel-Aviv innovatív módszert talált a kutyatulajdonosok kezelésére, akik nem takarítanak fel háziállataik után a város utcáin – tesztelik az…

Drónt láttam magam fölött – körbe pásztázott , még jó, hogy nincs takargatnivalóm
Jólesik a megkülönböztetett figyelem. Végre már magam is láttam egy ilyen kis repülőt , aminek a kamerája rám irányult. Gyorsan…

Helló július – mindjárt kezdődik a kivágós kuponakció – ki ne hagyja

Nem tudták a csőbe húzni – vesztegetni próbált a tárgyalótiszt – megbízhatósági vizsgálat a Honvéd kórházban
Folytatódnak a megbízhatósági vizsgálatok az egészségügyben Folytatódnak a megbízhatósági vizsgálatok az egészségügyben – tájékoztatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) hétfőn…

Tárogatós Világtalálkozó Vaján – Kerényi László képei a sárospataki várból
Július 7-18. között zajlik a 6. Tárogatós Világtalálkozó, Kelet-Magyarországon, Vaján, a Vay Ádám Kastélymúzeumban. A rendezvény szervezője, házigazdája…

Miskolci Rendvédelmi Technikum kibocsátó és eskütételi ünnepsége

KARÁCSONY GERGELY MISKOLCON: „A LOPOTT VAGYON VISSZAJÁR” – teltházas előválasztási kampány
Karácsony Gergely Miskolcon : megduplázná a ciklusa végére a lassan 14 éve nem emelt családi pótlékot. És mivel ma a…

Emlékezés a sátoraljaújhelyi gettóból elhurcolt és meggyilkolt zsidó honfitársainkról
2021. július 08. (csütörtök) az egykori gettó központjában (Zemplén Európa Ház udvara, Sátoraljaújhely, Rákóczi u. 18.) Az emlékezés délutánja: 14:45…

Búcsú a maszktól – megjelent a Miskolci Naplóban – régen láttuk Cecillia asszonyt – nem hiányzik a negyedik hullám
A paralizises gyermekbénulás terjed Nyugat-Európában – írják az újságok a hatvanas években. Hiába a vasfüggöny, a szinte hermetikus elszigetelődés, nálunk…

Nyílt nap az Állategészségügyi Telepen
A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telep 142. alkalommal tartja meg nyílt napját július 10-én szombaton, 10:00 és…

KORSZERŰ RÁDIÓKÉSZÜLÉKEK SEGÍTIK A RENDÉSZEK MUNKÁJÁT
A berendezéseknek köszönhetően gyorsabbá válik a szervezet munkája. Korszerűsítenek. | Fotó: Mocsári László Huszonöt többfunkciós, modern rádiókészüléket vásárolt a rendészet…

Erős programmal készül a 17. CineFest – Sundance díjhalmozó és Oscar-jelölt játékfilmek a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon
Hagyományaihoz híven, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén is igyekszik bemutatni a magyar közönségnek a világ filmművészetének legfrissebb,…

Most gyerünk a COOP üzletekbe – hétvégi akció zsínórban – amíg a készlet tart, aki fürge jól jár
Hogyan lett Columbo kabátom – a rendőrségen már nem ebben rabosítottak – egy szemfüles trafikos aki hátrafelé is lát és hall – felkérték és nem volt szíve nemet mondani
Örökbecsű magyar film a tanú. Amikor ez játszódott a tanúnak se volt egyszerű, biztonságos az élete. Megkértek, felkértek, meséld el…

Jeszenszky Géza – A Trianonhoz vezető út és a kiút – megjelent a Miskolci Keresztény szemlében
I. Hajlamosak vagyunk leegyszerűsítve tekinteni nagy történelmi tragédiáinkra, bűnbakokat keresve saját felelősségünket elfeledni. Pedig a Széchenyi által…

Semmelweis Napi ünnepség Miskolcon a Vigadóban – kitüntetéseket adtak át

Lerakták a katolikus gimnázium alapkövét – Kerényi László dokumentumfotói – így épült a Fényi Gyula Jezsuita gimnázium az Avasi lakótelepen – óh mennyi ismerős

A Velünk a Város frakció sajtóközleménye : A FIDESZ ISMÉT NEMET MONDOTT A MISKOLCIAK TÁMOGATÁSÁRA
Konstruktív ellenzéki hozzáállást kér a Fidesz-KDNP-től a Velünk a Város frakció, miután a kormánypártiak nem szavazták meg a…































Tokaj














