
Kategória: Észak


Vágatlanul – mit ajánl a nyárra a Navity Travel – Lengyel Edit irodavezető várja az utazni vágyókat Miskolc belvárosában
Csaknem három évtizedes barátság köt össze Polyefko István barátommal – a dél-európaiutazások, nyaralások szakértőjével. Jóvoltából sok alkalommal pihenhetünk az…

Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd közösen támogat 23 jelöltet az előválasztáson
Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd célja, hogy szabad, igazságos, szolidáris és zöld Magyarországot hozzon létre. Ennek eléréséhez arra…

Menjünk a Miskolc-tapolcai Kemencésbe – hagyományos magyar fogások, flott kiszolgálás
Mindig is gondot okozott, hogy messziről jött vendégeinket melyik étterembe vigyük.Elsődleges szempont a választék és a minőség. A kiszolgálás milyensége…
A Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye Budapest, 2021. június 28., hétfő (OS) – Orbán Viktor: Szamizdat 11.
Az Európai Tanács legutóbbi ülésén falanxban vonultak föl a szivárvány zászlós miniszterelnökök. Tiszta vizet akartak önteni a pohárba, megvan-e még…

Vége a roncskorszaknak – megjelent a Miskolci Naplóban – a KGST piac minden átka itt csapódik le
Kedvenc olvasmányunk az újságban a Merkúr jelenti; árak és sorszámok. Olvasottságban az időjárás-előrejelzést is megelőzi. Lessük a gépkocsiátvételi sorszámok alakulását,…

A jó szomszéd jó árai – kihagyhatatlan ajánlatok a hónap végéig

Nyílt nap az Állategészségügyi Telepen
A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telep 141. alkalommal tartja meg nyílt napját június 26-án szombaton, 10:00 és…

Eladó egy plusz két és félszobás panellakás Miskolcon a Győri kapuban
Eladó a Győri kapuban a Bársony János utca 29. számú ház negyedik emeletén egy plusz két félszobás panellakás. Felújításra szorul.…

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye – dr. Varga Judit igazságügyi miniszter Magyarország köztársasági elnöke megbízásából állami kitüntetéseket adott át ünnepélyes keretek között
dr. Panyi Béla Attila a Legfőbb Ügyészség Tanácsadó Testületének tagja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség nyugalmazott főügyész-helyettese a Magyar Érdemrend Középkeresztje…

A CHERVON AUTO A MISKOLCI MECHATRONIKAI IPARI PARKBAN ÉPÍTI ÚJ, 50 MILLIÓ EURÓS ÜZEMÉT
október 19-én Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a Chervon Auto céggel közösen bejelentette, hogy egy új, 26 000 négyzetméteres,…

Háromnapos telkibányai táborral zárult a szerencsi középiskolások sikeres pályázati programja
A Szerencsi Középiskolai Kollégiumban a tanév végével lezárult az NTP-KNI-20-0076 pályázat. A Nemzeti Tehetség Program keretében, a Miniszterelnökség és az…

Forgalomterelés és szakaszos lezárás a Győri kapuban
Útjavítás kezdődik a Győri kapuban is Június 18-án és 19-én kátyúzási munkákat végeznek a Győri kapuban, időjárás…

Drogprevenciós előadássorozat a kábítószerellenes világnap alkalmából
A Miskolci Egészségfejlesztési Intézet a Kábítószerellenes világnap alkalmából szervezi előadássorozatát a Szinva teraszon. A rendezvény négy…

Vannak akik Jeruzsálemben keresik az igazságot – a szakállas zsidók keveslik a jutatásukat – a ” jószágtesteket” is szeretnék magukénak tudni – a magyar államot semmire nem kötelezheti egy távoli vallási bíróság
A Jeruzsálemi Főrabbinátus Bíróságának Polgári Tagozata határozatot hozott abban a perben, amelyet két izraelita szervezet indított a magyarországi zsidó felekezeteknek…

AZ ORSZÁGOS FŐRABBI LÁTOGATOTT MISKOLCRA
Mindig olyan, mintha hazajönnék – mondta Frölich Róbert, akit idén újra országos főrabbinak választottak. Első vidéki útja Miskolcra vezetett. Négy…

„Elfogadhatatlan” – felfüggesztették a gyanúsítottat bántalmazó budapesti rendőröket
Nézzék el nekem, hogy az ilyen hírekre rögtön rácuppanok. Hiszen ez olyan mint amikor a postás megharapja a kutyát. Meg…

Vágatlanul – vendégem Kozák László a Búza téri Füsti kuckó tulajdonosa – az edelényi kolbásztól a kenguru steakig – sok itt a dísznóság és a szemkerekítő füszer
Hogy szereti a libamájat, hájjal és sok hagymával, hogyan készíti el a kakashere pörköltöt, taréjjal? Kóstolta e már a bölény…
Miskolc polgármestere az ATV Start műsorában – jól vagyunk , bővebben….

Miskolc Holding cégcsoport: ahol a zöld ötletek gyakorlattá válnak
A környezetünk védelméről nem elég beszélni, ezért cselekedni is kell. Ennek szellemében működnek a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatai is,…

Újraindul a nagy sikerű Miskolc Filmklub
június-augusztus A tavalyi évben nagy sikert aratott Miskolc Filmklub program idén is folytatódik, júniustól augusztusig, havonta két hétvégén…

Dobrev Klára Miskolcra jön – házigazda Hegedűs Andrea – találkozzunk pénteken a miskolci Árpád utca 2. szám előtt
A nők magyar bálványa, aki három ember életét élte egyszerre – Alfonzóra emlékezünk
Alfonzó 1935-ben / Fotó: Fortepan – Kármentő Éva Imádták a nők a fiatal Alfonzót, nem is csoda, hiszen a pompás…

A szombati maratoni online közgyűlésen – Kocsi Ilona lett a z újságíró szövetség új elnöke – M. Vadas Zsuzsát beválasztották az ellenőrző bizottságba
Szombati, online tartott tisztújító küldöttgyűlés döntése nyomán a legrégebbi és legnagyobb taglétszámú hazai médiaszakmai szervezet vezető testületei jelentősen átalakultak. A…

Ideje moziba menni fesztivál
Most, hogy újra nyitnak a mozik, Ideje moziba menni címmel rendez országos fesztivált a Cirko Film magyar…

Merkely Béla A „Köszönet a gyógyítóknak” című portréfilmben elhangzott önvallomás – megjelent a Miskolci Keresztény Szemle legújabb számában
A családfánkban van híres orvos. Az üknagybátyám Fodor József, a Semmelweis Egyetem előd egyetemén, a Pesti Egyetemen végzett…

Harmadszor is energiatudatos vállalat címmel ismerték el Coop üzletláncot – A 2018-as és 2019-es év után 2020-ban immár harmadik alkalommal ismerték el Energiatudatos Vállalat védjeggyel a COOP Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. által működtetett Virtuális Erőmű Program energiahatékonysági kiválósági pályázatának keretein belül kapta meg az üzletlánc.
Budapest, 2021. május 21. – A 2018-as és 2019-es év után 2020-ban immár harmadik alkalommal…
Vágatlanul – vendégem, Dévald István a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács ügyvezetője – a legjobbkor jön a kormányzati támogatás – útépítéstől a kisvasútig
A kormány november 11-én határozatot hozott a Tokaj-Zemplén Térség fejlesztéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről. A rendelet értelmében a program előkészítésére és…



















Tokaj


























