Örömmel teszek eleget Szántó István, volt főnököm a Déli Hírlapnál, több évtizedes családi barátom kérésének: legyél németországi tudósító.
/ szerkesztő megjegyzése – mivel négy idegen nyelven beszél ír és olvas, ezentúl életszerűbb beszámolókat kaphatunk Németországból/
Szerintem többen olvassák/ szerkesztő megjegyzése – szeretem ha dicsérnek, a túlzásoktól viszont mindig ódzkodtam/ a hírportálját, mint amennyiben más print megjelenik. Szűkebb pátriámban még emlékeznek rám, a szakmámban is. Sokan nem értették: a miskolci újságíró, aki minden országos napilapnál dolgozott Budapesten, szerkesztői asztalnál, majd főszerkesztői székben hírportálnál is ült, állt, tenyerelt, koldult, kitanulta a rádiózást, a Hét című tévéműsor szerkesztője lett, hogyan posztolhat egy olyan képet a Facebookon, amin egy németországi klinika intenzív osztályára készül – dolgozni.
Nos, a képlet egyszerű. Nem az én resszortom a magyarországi médiát értékelni, de újságírás helyett inkább beiratkoztam egy főiskolára, informatikát tanulni. Aztán eltipliztem az országból, hála az akkori kormánynak. New York lett az útirány, unokanővéremhez, aki a Nagy Alma egyik vezető építésze. Segítségével építettem fel vállalkozásomat, programkódjaim, nem is tud róla a felhasználó, de mindenki telefonjain futnak. Kognitív (öntanuló) informatikával foglalkoztam, közben bárkinek helyreraktam a gépét. Ott, ha elromlik, kidobják, vesznek másikat, ennyi az egész. Azon már később agyalnak, hogy a fényképeik, adataik, dokumentumaik a kidobott számítógépen maradtak, ekkor odamentem, 100 dollár/óra, megoldottam. Egyéni cég voltam, az Államoknak adóztam, mai napig megvan a konföderációs adószámom, bankszámlám.
Mielőtt lejárt volna a vízumom, meg az engedélyeim, Obama bejelentette: előterjeszti, hogy aki már az USA-ban tartózkodik, maradhat. A kongresszus ezt leszavazta. Illegálisként, hiába adózol, elvileg tíz évre, de gyakorlatilag örökre kitiltanak az Egyesült Államokból. Nem reszkíroztam, haza Magyarországra.
- Hazatérve. Egy fia munkahely nem volt akkoriban Magyarországon, egy évig napi tíz(!) önéletrajzot küldtem el átlagosan, ez egy év alatt akkor is 3650 jelentkezés. Ma már olvasom, hogy munkaerőhiány van, megvalósult a 100 százalékos foglalkoztatás, de akkor nagyon elkeseredtem, a tartalékaim elfogytak. A Bank of Amerika kártyámat például nem fogadta el minden automata vagy bolt.
Mivel felsőfokú egészségügyi végzettségem van, elmentem egy idősek otthonába, majd a nemzetközi hírű Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe (köznyelvben Amerikai úti kórház) dolgozni, itt kerestek meg: Rostockban tárt karokkal várnak.
A lehetőséggel éltem.
Szerintem New Yorkból is írtam Szántó István barátomnak, és ide is, köszönöm, hogy felkért a németországi tudósítói státuszra.
Ennyit a bemutatkozásról, 42 évem utolsó 10 évéről, örömmel írok majd , heti rendszerességgel.
/szerkesztő megjegyzése – László nagyapja a Borsodi Vegyész főszerkesztőjeként hosszú ideig dolgoztam mellette békében barátságban, majd Laci nyolc évig lányom osztálytársa volt./
Kérem, ha valamire kíváncsiak, érdekli önöket Németországból, üzenjenek az impresszumban található email-címen.
Egy hét múlva a migránsválságról, majd a volt/jelenlegi NDK-s életről tudósítom Önöket, később az itteni egészségügyről, a témák kifogyhatatlanok, de ha rendkívüli esemény történik, akkor természetesen azonnal jelentkezem, hogy Önök értesüljenek először.
