Mezőcsát polgármestere, Síposné Horváth Anita mondott beszédet a városban a magyar hősök emléknapján.
“A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartjuk, azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért. 
Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére. Abban az időben állt fel a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, melynek feladata a települések emlékmű-állítási programjának lebonyolítása volt. Az egyik legismertebb alkotás az összes elesett első világháborús katonára emlékeztető hősök emlékköve, melyet 1929-ben avattak fel a budapesti Hősök terén a Millenniumi emlékmű előtt.
A Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta, hogy „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját (…) a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli”. Ennek ellenére az ünnepet 1945-től, a kommunista időszakban nem tartották meg. Városunk életében sem történt ez másként, az idei esztendőben rendezvény tervünkbe beemeltük-e jeles alkalmat, hogy a megújult emlékműnél tisztelegjünk, – azok a mezőcsáti emberek előtt, akik életüket áldozták hazánkért. Szabó János írásában olvashatjuk, hogy az I. Világháborúban 1200 frontkatona vett részt településünkről és 176 fő ebből sohasem tért vissza. Az ő emlékükre állították
közadakozásból és 1928.szeptember 23-án került felavatásra, Görömbey Imre szobrászművész alkotása, amelynek oldalaira felkerültek hősi halottaink nevei. Az emlékművet 2017-ben újíttattuk meg Laczik Csaba restaurátor és szobrászművésszel, valamint Papp László helyi iparossal, Sajnos az emlékművet sem tisztelte a kommunisták pusztítása az egy méter hatvancenti kitárulkozó szárnyú totemmadarunkat a turul madarat kegyetlenül leverték az obeliszk tetejéről és 40 évig árválkodott e nélkül emlékművünk. Míg 1991-ben Joó Tibor kisiparos jóvoltából egy új turul került vissza az emlékműre. Még ma is keringenek olyan mende-mondák, melyek tudni vélik az elszállított bronzmadár sorsát, többen feltételezik, hogy voltak a madárnak megmentői, akik egy udvarra elásták és onnan várja feltámadását és újra régi helyére való visszatalálását. Vannak akik, arra emlékeznek, hogy ezt a madarat már régen összedarabolták és az akkori méhtelepre szállították. Ki tudja? Egyszer talán majd erre is fény derül, mint mindenre és megismerhetjük igazi történetét.
A II. Világháborúnak is adott Mezőcsát véráldozatot, az 1992 októberében felállított emlékkő 164 hősi halott nevét őrzi. Szecskó Károly emlékiratában olvasottak alapján idézem vissza ezt a korszakot. A megpróbáltatások 1941-ben kezdődtek, amikor a korabeli háborús törvények értelmében megkezdődtek a faji és politikai szempontú internálások, egészen 1944 májusáig. Mezőcsáton a zsidó lakosságot elhurcolták, 1945. február 26-ig több mint 500 elhurcolt közül 39 fő zsidó lakos tért vissza Mezőcsátra, akik közül számosan 1956 után külföldre távoztak. Zsidó temetőnk őrzi áldozataink emlékét.
Földbirtokosaink 1944 őszén menekültek el, maguk után hagyva épített örökségeiket, amelyek ma is ékesítik városunkat és őrzik emlékeiket. A Szovjetunió Vörös hadserege 1944. november 7-én településünket elfoglalta és a délelőtti órákban megtisztították a német és a szövetséges magyar hadsereg katonáitól. Miután a szovjet vörös hadsereg katonái a Breuer-féle malomban rendezték be a helyi parancsnokságot, ettől kezdve hónapokon keresztül a község a megszállásuk alatt volt, és el kellett szenvednie annak ezernyi terhét. Hiszen számos személyt hurcoltak el málenkij robotra, ahonnan többségük sosem tért vissza. Hamvaikat a valamikori Szovjetunió földje temeti. A szovjetek itt tartózkodása jelentős erkölcsi életet és emberéletet követelt, nőket erőszakoltak meg, a gránát és akna mezők a tavaszi szántás idején felrobbantak további életeket követelve. A katonai és polgári áldozatok jelentős számúak voltak, az áldozatok többsége a harctéren esett el, illetve a hadifogolytáborokban haltak meg, kis részük pedig a település felszabadítása során vált áldozattá. A településen élők mindenét felélték a szovjetek, terményeket, jószágokat, gépeket vittek el. A lakosság teljesen leszegényedett.
Innen, ebből az állapotból mégis csak felállt a nemzet, hordozva magában ezernyi sérelmet, sebet. Mezőcsát lakossága is őriz számtalan rossz emléket ezekből az időkből. Reményeink szerint egyszer elhalványulnak mindezek és nem éled újjá egy olyan rendszer, mely szabadságunkat, emberi jogainkat, keresztény értékeinket semmibe veszi.
A mai napon emlékezzünk, mezőcsáti hőseinkre, akik vérükkel fizettek azért, hogy mi utódok egy békésebb világban élhessünk. Áldott emléküket, örökké megőrizzük!”
Ez alkalomból immár hagyományosan az idén is megtartották a veterán autók és járművek találkozóját, amely nagyon sok érdeklődött vonzott Mezőcsátra.
Kerényi László képei
