Rita Szent Ferenc Kisnővér – Az Elfogadlak Alapítvány bemutatása
Az Elfogadlak Alapítvány Szent Ferenc Kisnővérei kezdeményezésére és vezetésével, fiatalok tevékeny részvételével jött létre Arlón. Célja helyi adottságokra, erőforrásokra építve...
Az Elfogadlak Alapítvány Szent Ferenc Kisnővérei kezdeményezésére és vezetésével, fiatalok tevékeny részvételével jött létre Arlón. Célja helyi adottságokra, erőforrásokra építve...
Úgy, ahogyan a kalkulátorokban most javasolják, precízen leolvastam a villany- és gázórát. Előszedtem az utóbbi hónapok nyugtáit, végignyálaztam a számomra érthetetlen szám- és...
Esküszöm, nem gondoltam volna , hogy ilyen nagy az érdeklődés a miskolci zsidóság történelme, múltja iránt. Mióta az állami támogatással megvalósult a helyi...
97 éves korában, 2022. július 23-án elhunyt Dr. Török Pál idegsebész, Miskolc díszpolgára, a B.-A.-Z. Megyei Kórház idegsebészetének alapítója. Kisgyermekként, 10 évesen...
A rendszerváltás után sokáig megesett, hogy le- és visszaelvtársoztak. Jó esetben ezt senki nem rótta fel egymásnak. Végül hamar túltettük magunkat a régi...
Nem sokkal a rendszerváltás után teljesen magára maradt a Déli Hírlap kiadója. Nem olcsó az újságkészítés, így aztán küzdöttünk a fennmaradásért, mint malac...
Ellopták, eltulajdonították a miskolci zsidó hitközség legalább két évszázados ravatalozó ágyát. Azt amelyik már az első miskolci zsidó imaház megalapításakor létezett. Nem most...
Mintha most látnám, előttem állt a katowicei buszmegállóban egy teltebb, középkorú hölggyel. Őzbarna kalapban, seszínű ballonban és a csőnadrágos divat idején egy olyan...
Tizenkét esztendősen még nem erősségem a korán kelés. Hiába világosodik, félálomban cammogok be életem első munkahelyére, a belkereskedelmi szállítási vállalat telepére. Hét óra...
Tetszenek tudni minden érettségi találkozón illő felállni és elmesélni a volt osztálytársaknak mi is történt velünk az utóbbi években. Sosem szokom meg. Jómagam,...
59 éve, 1963. június 20-án írták alá Genfben a Szovjetunió és az Egyesült Államok leszerelési főmegbízottjai a Közvetlen Kommunikációs Kapcsolatról, népszerű nevén a...
Kincsként őrizzük drága apósom vásári díjas mestermunkáit. A templomtorony csúcsára szabott bádogkakast, a cizellált kazettát és a míves lemezvázáját. Mint díszműbádogos ezzel a...
Mintha ma lett volna, a Déli Hírlap egyik olvasója riasztotta a szerkesztőséget, hogy a harmadik kerületi tanács már nem ad ki rőzsegyűjtő jegyet....
Mindig találok valami érdekeset a postámban. Most éppen Szegedi Lacika (cirka olyan 45 esztendős, de rajtamaradt ez a címzetes megszólítás) küldött nekem egy...
Mintha ma lett volna, rekordidőt futottam a debreceni Merkúr telepen. A táv nem volt vészes ám egyszerre vagy húszan rajtoltunk a váróból...
Az első emeleti nagykonyhánkban békésen megfért egymás mellett a zománcos Salgó sparhelt és a kecskelábas gáztűzhely. Telente rendszeresen begyújtottuk, nemcsak a sült krumpli...
Két helyre jártam általánosba, hét évig a miskolci, belvárosi Kossuthban koptattam a padot, majd végül a Palócziban végeztem. Az elsőben még legalább százesztendős,...
Azok táborába tartozom, akik gyermekként hiába keresték a villanyvasutat a karácsonyfa alatt. Sokszor álmodoztam erről, de drága volt és ezen még a Télapó...
Mostanában csupa hasznos információkkal terhelem a kedves Olvasóimat. A szembesítésről megszerzett összes felvételt még nem tették közé a videomegosztón, ha felkerül nálam is...
Ki nem hagytam volna a közvetítéseket a moszkvai katonai parádékról. Az első színes televíziónkat fél áron vásároltam az ideiglenesen már hosszú ideje nálunk...
Életünk utolsó fázisa a második gyermekkor. Jóval a kapuzárási pánik után következik be nemünktől függetlenül. Van, aki úgy véli ennek első jelei a...
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Béke Art Moziteremben 2022. május 11-én 18:00-tól a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi...
Kisbotosék nagyon szegényesen laktak a Búza tér sarkán, a korcsma melletti udvarban. Mire megmenekültek a munkaszolgálatból és a koncentrációs táborból, már túl voltak...
Miskolc kulturális emlékezetét bővítve, a leszármazottak kérelmére 2022. április 28-i ülésén Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Greutter Antal sírját...
Itt van ez a békésen mosolygó boldog ember, akit sokan ismerhetnek Miskolcon. Ő ugyanis egy neves labdarugó játékvezető, aki az ellenem indított rendőrségi...
No Image Available
A Comedian Harmonists egy német énekegyüttes, amely 1928 és 1935 között Európa egyik legsikeresebb zenei együttese volt. 1927-ben a húszéves berlini színinövendék, Harry Frommermann elhatározta,...
Hiába is tagadnánk, vannak megmagyarázhatatlan jelenségek az életünkben. Az nem lehet véletlen, hogy éppen tegnap a szokásos szöszmötölésem során egy akadt a kezembe...
Cserére érett egy fogaskerék az autómból. Filléres alkatrész, de beszerezhetetlen. Egy barátom lemintázta a repedtet, és három nap múlva egy újjal lepett meg....
Minden év április 30-án ünnepeljük az évfordulóját annak, hogy elkészült az első megrendezett magyar film, A TÁNCZ, amelynek operatőre Zsitkovszky...
„Arra mindig büszke leszek, hogy egyetlen magyar ápolóként dolgozhattam a Presbeterian Kórházban New Yorkban, ami másnak csak a Vészhelyzet sorozat, utána pedig Európa...
Jártam-e a Kubikban, kérdezte minap Kerényi Laci barátom. Bevallottam, előre megfontolt, önző szándékból, jó ideig szurkoltam a vasutasnak, különösen, amikor Temesvári Miklós angoltanár...
No Image Available
Érdekes valamikor nagyon régen talán ifjúkoromban magam is láthattam ezt a csavargyárat. Hogy mi van ott ma és mivé lett az üzem,...
Újra Avasi Kvaterkát rendeznek április 16-án, szombaton 16-24 óra között az avasi pincesorokon. A rendezvény keretében fogadóórát tartanak az avasi...
Miskolcon volt egy olyan speciális hivatal, ahol minden kockázat nélkül bárki kipanaszkodhatta magát. A hetvenes években a Magyar Posta kebelén belül létezett a...
Első vadonatúj kocsim egy égszínkék, mezei Trabant kombi volt. Merkúr zsargonban szh jelzésű, azaz szépséghibás, soron kívüli átadású, értékcsökkentett négykerekű. Különben kutya baja...
Történelem szakos lennék, így aztán belém rögzítették a múltunkat. Kapásból mondom jámbor egy nép a magyarság. Talán már ezer év is elmúlt, hogy...
Miénk volt a város leglassúbb liftje a Bajcsy Zsilinszky utcai sajtóházban. Gondolkodó típus, méltóságteljesen közlekedett a sokablakos irodaház négy szintje között. Ráadásul rettentően...
Máig sem tudom miért, talán helyi folklór volt, a városunkban talált kulcsokat rendre a Déli Hírlap titkárságára adták le. Talán azért, mert a...
A népszerű, úgynevezett garantált városnézések már nyolcadik évadját kezdte meg Miskolc turisztikai szervezete március 12-én, szombaton. A „Keresd a nőt!” című...
Csodálatos akusztikája van a miskolci zsinagógának. Nem én mondtam, Varnus Xavér orgonaművész áradozott erről, amikor itt koncertezett. Botfüleimmel is érzékeltem, Bach örökzöld szimfóniái...
Holnap még maszkuskodunk. Hétfőtől pedig már szabadon lélegezhetünk. Most néztem meg szinte minden zsebemben van egy két maszk. A kocsiban több is. Ezek...
Sokszor otthagytam a fogam a Csabai kapui SZTK harmadik emeletén. Nem is olyan képletesen. A rendelőintézet főútra néző, hosszú, harmadik emeleti szárnya, a...
Egy szép, hosszú sörényes paci bámészkodott ki Miskolcon a Bajcsy-Zsilinszky úti társasház első emeleti erkélyéről. Mihelyst kollégám lefotózta a bizarr látványt, magam is...