Rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes
ellen az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MSZP Facebook-oldalára
felkerült videó okán, amelyben megjelent Korózs Lajos, a
szocialisták országgyűlési képviselője és Németh Athina is, aki
mentőtisztnek szólíttatta magát. Utóbbiról kiderült, hogy sem az
Országos Mentőszolgálat, sem a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói
Kamara, sem az Állami Egészségügyi Ellátóközpont nyilvántartásában
nem szerepel, sőt az általa megnevezett Szamaritánus Mentőszolgálat
is határozottan cáfolta, hogy a hölgy valaha is dolgozott volna
náluk.
Az EMMI álláspontja szerint a videóban elhangzott hamis állítások a
jelen veszélyhelyzetben különösen alkalmasak voltak a társadalomban
indokolatlan nyugtalanság keltésére, az egészségüggyel szembeni
közbizalom aláásására, ezen keresztül a járvánnyal szembeni
védekezés hatékonyságának lerontására.
Az állítások, valamint az, hogy a nyilatkozó személy
"mentőtisztként" fogalmazta meg őket, súlyosan sértették továbbá az
egészségügy egész szervezetrendszerét, sárba rántva az egészségügyi
dolgozók szakmai becsületét, amelyet az Emberi Erőforrások
Minisztériuma ezúton is visszautasít.
Sajnálattal látjuk, hogy amellett, hogy a baloldalra az egész
járvány alatt nem lehetett számítani – a baloldali pártok most már
odáig mennek, hogy akár hírhamisítást végeznek, csak azért, hogy a
kormányt támadják.
Gondolkodóba estem. Merre van a legközelebbi postaláda? Emlékeimben él, hogy csak a villanyrendőr környékén kettő volt valaha. A Kazínczy utca sarkán és a...
Koncentrált figyelemmel kiséri a Miskolci Zsidó Hitközség a kormányzati pályázatokat. Korábban húsz millió forintot nyertek a felújítás előtt álló zsinagóga padozatának a helyreállítására....
Nemsokára felkerül a gráfra caffé Brando után a Ciao Brando hirdetése is. Innentől egy kattintással már is betoppanhatunk a cég webshopjába, ahol finomabbnál...
Nemcsak a gyengébb minőség miatt kell vigyázni a kínai okostelefonokkal, a gyártók „üzletpolitikája” sem felel meg az európai irányelveknek – figyelmeztet a G...
Az eddig kizárólag egyedi méltányossági kérelemmel alkalmazható készítmények társadalombiztosítási támogatással 2017. április 1-től érhetők el. A tüdőrák mind hazánkban, mind világszerte a...
A miskolci Alliance Française Intézettel közös szervezésben, az Auchan Magyarország Kft. támogatásával, immár 29. alkalommal kerül megrendezésre 2021. november 25....
Kurva rossz rémálmom volt. Alig vártam, hogy felébredjek. Szerencsémre valakikkel összebalhéztam, beindultam , rugdalóztam védekezés közben és a mellettem alvó feleségemet telibe találtam...
Ülésezett a Magyar Újságírók Szövetsége a hétvégén. Csaknem nyolc órán át zoomoltunk. Volt egy tavalyról áthúzódó témánk, mi legyen az évről évre veszteséget...
El tudja e képzelni, hogy a miskolci Avasi, a Diósgyőri vagy a Győri kapui panelházak tetején jakuzziban hűsöljenek a lakók. Ha kétségei támadnának,...
A szervezők és a résztvevők szeretettel várják a lovak és a lovassportok szerelmeseit egy rendhagyó, lovas majálissal egybekötött nyílt edzésre, 2015....
Pontos statisztikákat nehéz fellelni, de becslések szerint évente 10-30 ember veszti életét szén-monoxidmérgezés következtében. Kisebb-nagyobb mérgezést pedig nagyon sokan megéltek már a fűtési...
Hivatalosan is elhangzott, nem vagyunk takarékosak. Ki tudja miért a lakosság zöme egyik hónapról a másikra él a fizetéséből, a nyugdíjából. Nem szívesen...
Bevallom először Prágában találkoztam ilyen élő szobrokkal. Ott bármerre is sétáltam egymást érték a mozdulatlan élő szobrok. A viccesek , a játékosak és...
Életének hatvankilencedik esztendejében elhunyt Kobold Tamás Miskolc volt polgármestere. Bucsúztatása október 14.-én 11 órakor a Vasgyári Katolikus templomban lesz, utána a temetés szűk...
Minden esztendőben megszavazzák, hogy melyik a legjobb munkahely Magyarországon. Az idén is a Győri Audi gyár győzött. Ezek szerint ott jók a munkakörülmények...
Most látom, hogy miskolci buszmegállókban nem egyszerű aszfaltot terítenek le. Az aljzatot betonvassal erősítik meg. Még is állandóan kátyúsak a megállók. A technika...
Egy újabb fideszes sajtótájékoztató, újabb hazugságokkal, a valóság elferdítésével, és a miskolci Fidesztől megszokott kétségbeesett kísérlettel arra, hogy saját kilenc évnyi...