Avi/ujkelet.live
Vaskardok-75. nap: Eltelt több mint egy nap gázai rakétatámadás nélkül.
Déli front: Az Izraeli Védelmi Erők felvételeket tett közzé, amelyeken egy Hamász-sejt elleni csapás látható. A terroristák robbanóanyaggal megrakott drónokat készültek indítani Izraelre.
A légifegyverzet egységének parancsnokát még októberben likvidáltak. A hadsereg szerint az egység számos vezető tagját megölték a háború alatt. Szintén a harcok kezdetén az erők megsemmisítették a Hamász „légi észlelési képességeit”.
A hadsereg továbbá azt állítja, hogy elhárította a Hamász azon kísérleteit is, hogy rakétákat lőjön ki izraeli légi járművekre és rakétákat a Gázai övezetben tevékenykedő csapatokra, valamint célba vette a civil épületek tetején lévő drónkilövő helyeket is.
Helyzet: Az Izraeli Védelmi Erők Déli Parancsnokságának vezetője, Járon Finkelman vezérőrnagy szerint a hadsereg ,,az offenzíva újabb jelentős szakaszában van, új területeken”.
,,Ez az offenzíva folytatódni fog, és folyamatosan halad előre. Folytatódik az ellenségre gyakorolt nyomással a föld felett és a föld alatt. Folytatjuk az előretörést itt és további területeken, amelyeken még nem manővereztünk”.
Északi front: A hadsereg újabb csapás-sorozatot hajtott végre a Hezbollah terrorszervezet dél-libanoni posztai ellen, köztük katonai épületeket, rakétakilövő helyeket, egy parancsnoki központot és egy fegyverraktárat.
Tankokkal és a tüzérséggel is támadást hajtottak végre a libanoni határ mentén, hogy ,,elhárítsák a fenyegetéseket”.
Ezenkívül aktiválódtak a szirénák Izrael északi részén, miután két föld-levegő rakétát lőttek ki Libanonból egy izraeli légi járműre. A hadsereg szerint a drónt nem találták el. Az incidens során további rakétákat lőttek ki Izraelre, és a hadsereg kilőtt egy elfogó rakétát, majd a tüzérség célba vette a területet ahonnan a támadást végrehajtották.
Golán: Este megszólaltak a szirénák a Golán-fennsíkon. A hadsereg még nem nyilatkozott az ügyben.
“Békepartner”: A Palesztin Hatóság polgárügyi minisztere, Husszein al-Sejk úgy tűnik, irányt váltott, és a Hamász terrorszervezet közelmúltbeli bírálatai után most már visszautasítja azokat a felhívásokat, amelyek szerint a Hamász egy terrorszervezet.
„Még akkor is, amikor a világ beszélt és követelte, hogy a Hamászt nevezzék terrorszervezetnek, ki állt ki a világgal szemben? Nem Abu Mazen volt, aki kiállt az ENSZ elé, és kijelentette: „Nem, a Hamász nem terrorszervezet?” – mondta al-Sejk a Palesztin Hatóság elnökére, Mahmúd Abbászra utalva.
„Az igazi terrorizmus az izraeli megszállás. Az igazi terrorizmus a telepek. Az igazi terrorizmus a palesztin nép ellen elkövetett bűncselekmény. Elvégeztük a házi feladatunkat… és nagyon jól tudjuk, mik a prioritásaink, és hogyan védjük meg belső frontunkat” – tette hozzá al-Sejk.
Túszok: Joe Biden amerikai elnök este a riporterek kérdésére válaszolva azt nyilatkozta, nem lát nagy esélyt egy új fogolycsere megállapodásra Izrael és a Hamász között a közeljövőben, de folytatják az erőfeszítéseket.
Hazai front: Az Izraeli Védelmi Erők és a védelmi minisztérium megkezdte fegyverek és harci felszerelések szétosztását a polgári biztonsági osztagok számára a gázai határrégió további 13 közösségében, miután a programot a hónap elején más közösségekre is kiterjesztették.
Az osztagok lőfegyvereket, kerámia mellényeket és sisakokat kapnak, a logisztikai és egészségügyi felszerelések később kerülnek leszállításra.
A hadsereg és a minisztérium közös közleménye szerint a 23 közösségben működő polgári biztonsági osztagok e hét végére teljesen fel lesznek szerelve.
Politika: A szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter felszólította Tzachi Hanegbi izraeli nemzetbiztonsági tanácsadót, hogy fagyassza be a határozatot, amely lehetővé teszi mintegy 8000 palesztin munkásnak, hogy Júdea és Szamária C-körzetében dolgozzon.
- A döntés az izraeli munkaadók izraeli hadsereghez intézett fellebbezése nyomán született, így a Júdea és Szamária területén dolgozó palesztin munkások 20%-a térhet vissza izraeli munkahelyére.
- Olyan munkásokról van szó, akik ipari területeken dolgoznak és olyan nagy telepeken, mint Ariel.
- Jelenleg mindössze 5000 palesztin dolgozik Izrael területén, ami a korábban dolgozók 5%-a, és a háború miatt csak olyan alapvető szektorokban, mint például az egészségügy.
,,A terrortámogató Palesztin Hatóság palesztin munkásainak Izrael Államba engedése veszélyezteti az állampolgárok életét, és megnyitja az ajtót az október 7-i események megismétlődése előtt” – mondta Ben-Gvir.
„Júdea és Szamária lakóinak vére nem ér kevesebbet, mint más izraeli állampolgároké… Kérem, hogy azonnal állítsák le ezeknek a munkásoknak a beengedését, és sürgősen hívják össze a biztonsági kabinetet a kérdés megvitatására.”
The post Vaskardok: Robbanó drónokat készültek indítani, a hadsereg közbelépett first appeared on Új Kelet online.