Avi/ujkelet.live

A háború 264. napja: A katonai rendőrség szerdán vizsgálatot indított annak gyanúja miatt, hogy egy katonaorvos, aki a Nahal-dandár egyik regionális zászlóalját kísérte a Gázai övezetben, valójában egy szélhámos, jelentette délután a KAN közszolgálati műsorszolgáltató.

Az információ a múlt héten jutott el a katonai rendőrséghez, miután néhány katona azt gyanította, hogy a zászlóaljukhoz tartozó orvos valójában nem is orvos. A gyanúsítottat kivonták az övezetből, és várhatóan kihallgatják.

Embercsempész: A határrendészet tisztjei letartóztattak egy katonanőt és élettársát, akik illegálisan palesztinokat szállítottak és segítettek bejutni nekik az ország területére. Az ügy részleteire kivetett hírzárlatot azt követően oldották fel, hogy tegnap vádat emeltek ellenük.

A határrendészet Nyomozó- és Hírszerző Osztálya által lefolytatott nyomozásból kiderült, hogy a katonanő és élettársa közösen szervezett fuvarokat annak érdekében, hogy palesztinok jussanak be illegálisan Izraelbe, sőt maguk szállították őket.

A női vádlott, aki a sorkatonai szolgálattal párhuzamosan pincérnőként dolgozott egy Rison Lezion-i étteremben, kapcsolatban állt egy illegálisan az országban tartózkodó palesztinnal, aki az étteremben szakácsként dolgozott.‏ Ismerettségükből kifolyólag a női vádlott elkezdte od-vissza fuvarozni a palesztin férfit falubeli házából az étterembe. Később a palesztin felajánlotta neki, hogy pénzért csempésszenek be palesztinokat az ország területére, a vádlott pedig egy előre egyeztetett pénzösszegért bele is ment. Később a női vádlott az élettársát is bevonta a terv végrehajtásába.

Így a vádlottak mintegy harminc incidensben több tucat illegális palesztint hoztak be Izrael Állam területére. Egy alkalommal a női vádlott az Izraeli Védelmi Erők egyenruháját viselve fuvarozta a palesztinokat, és vitte át őket az ellenőrző ponton.

The post 1 imposztor és 1 embercsempész a hadseregben first appeared on Új Kelet Live.