ujkeletlive

Iráni háború – kérdés, hogy mikor és milyen mértékben

A Hezbollah legfőbb katonai parancsnoka – Fuad Sukr, illetve a Hamász politikai vezetője, Iszmail Haníje likvidálását követően várható Izrael elleni megtorló támadásra, az Axiosnak nyilatkozó amerikai és izraeli források elmondása szerint már hétfőn számítanak.

Az Egyesült Államok megerősíti erőit a Közel-Keleten egy esetleges Izrael elleni iráni támadásra készülve, és több hadihajót és vadászgépet küld a térségbe,” – közölte pénteken a Pentagon. A védelmi előkészületek közepette Michael Kurilla tábornok tegnap érkezett meg a térségbe, azon erőfeszítések részeként, hogy ugyanazt a nemzetközi és regionális koalíciót, amely április 13-án megvédte Izraelt az akkori iráni támadással szemben, ismét mozgósítani tudja.

Amerikai tisztviselők arra számítanak, hogy az esetleges iráni megtorlást hasonló forgatókönyvre alapozva fogják indítani, mint a korábbi áprilisi támadást, ugyanakkor várhatóan a libanoni Hezbollah terrorszervezetre is kiterjesztve. A helyzet a legutóbbi támadás óta annyiban változott, hogy a Biden-kormány számára ezúttal nehezebb lesz mozgósítani ugyanazt a nemzetközi és regionális koalíciót, amely előzőleg megvédte Izraelt, mivel Hanije likvidálása éles Izrael-ellenes érzelmeket váltott ki az egész régióban.

Ilymódon, Kurilla várhatóan több Öböl-menti országba, emellett Jordániába és Izraelbe is ellátogat. Az Axios riportja szerint utazásának Amman lesz a legfontosabb állomása, mivel a jordánok a legutóbbi támadás során is jelentős szerepet játszottak azáltal, hogy elfogták az Izraelre irányuló, és a területükre belépő iráni drónokat, emellett engedélyezték, hogy amerikai és izraeli repülőgépek hasonló céllal használhassák légterüket.

A médiában hangsúlyozott széleskörű amerikai támogatással zajló védelmi előkészületek nem valószínű, hogy kellőképpen elrettentik Teheránt az izraeli támadást illetően. Joe Biden elnök újságírók kérdésre szombaton azt mondta – reméli, hogy Irán leáll a megtorló lépésekkel való fenyegetőzéssel, de nem tudja biztosan.

A várható támadásra való felkészülés közepette, hazai viszonylatban a hétvégén több biztonsági és politikai megbeszélést és konzultációt tartottak. Amerikai és izraeli források szerint, egyelőre nem tudni, hogy Irán és a Hezbollah összehangoltan, vagy külön-külön fognak támadni, a támadás azonban elkerülhetetlennek tűnik.

A bizonytalanság a támadás időzítésére és különösen annak hatókörére vonatkozik. Izrael számos forgatókönyvre készül, köztük a legsúlyosabbakra is, ugyanakkor megbeszélések folynak arról is, hogyan reagáljanak a megtorló támadásra, miközben felmerült egy megelőző csapás lehetősége, még mielőtt a támadás elérné az országot.

A Ynetnek nyilatkozó magasrangú izraeli forrás szerint, amennyiben a támadást több fronton, és szédítő ütemben indítják, akkor az minden valószínűséggel nehezen lesz kezelhető – mind Izrael, mind az Egyesült Államok részéről, és az áldozatok száma is magas lesz, de ebben az esetben a nemzetközi közvélemény támogatni fog egy erőteljesebb választ.

A feszült helyzet és a bizonytalanság ellenére Izrael tartózkodik a polgárvédelmi irányelvek megváltoztatását illetően, és nem közvetít üzeneteket a nyilvánosság felé. A héber médiában nyilatkozó források azt sugallják, hogy ne nyűgözzenek le a tele strandok, illetve a teltházas éttermek, mivel végzetes napok elé nézünk, amikor bármelyik pillanatban kitörhet a háború.
Biztonsági tisztviselők azonban úgy vélik, hogy az április 13-i támadás tanulságainak részeként a megszokott rutint kell fenntartani, és ha szükséges az utasításokat rövid időn belül közvetíteni tudják a lakosság felé.

Eközben, vakvágányon a túszalku

A gázai túsz és tűzszüneti megállapodásról szóló tárgyalások ismét elakadtak, bár időközben egy magas szintű izraeli delegáció szombaton Egyiptomban tárgyalt. A kairói találkozóra erős amerikai nyomásra került sor, miközben a The New York Times újabb részleteket közölt az izraeli miniszterelnök, és az amerikai elnök között múlt héten lezajlott telefonbeszélgetést illetően. A kiegészítés szerint, Biden arra utalt, hogy Hanije iráni meggyilkolása „rosszul volt időzítve,”  pontosan akkor, amikor az amerikaiak azt remélték, hogy a túszalku megállapodásról szóló tárgyalások révbe érnek.

Egy meg nem nevezett amerikai tisztviselőre hivatkozva, a Times azt írja, hogy Biden azzal érvelt, miszerint Hanije likvidálásának ilymódon történt időzítése regionális háborút válthat ki, míg Netanjahu tagadta a vádakat, mondván aki akadályozza a tárgyalásokat, az a Hamász, és nem saját maga.

Izraeli tisztviselők, és a túszok családjainak aggodalmát az váltotta ki, hogy Netanjahu szigorított eredeti követelésein, és az új feltételeket a Hamász valószínűleg el fogja utasítani, emellett úgy vélik, a miniszterelnök csak azért küldte a küldöttséget Kairóba, hogy a tárgyalások látszatát keltve enyhítsen a Biden elnök által gyakorolt nyomáson

Legutóbbi telefonbeszélgetésük kapcsán Biden azt is nehezményezte, hogy Netanjahu pár nappal korábbi washingtoni látogatása során az Ovális Irodában a túszalku biztosítását ígérte, de ehelyett mégis bevállalta a teheráni merényletet. Továbbá, az elnök közölte Netanjahuval, hogy fel kell hagynia a feszültség eszkalálásával a térségben, és azonnal lépnie kell a megegyezés irányába. Amikor a miniszterelnök azt közölte Bidennel, hogy Izrael előrehalad a Hamásszal a tűzszüneti megállapodást illetően, és hamarosan küldöttséget küld a tárgyalások folytatására, Biden mérgében azt válaszolta, hogy „elég a kamuzásból,” – állítja a 12-es csatorna riportja.

Netanjahu hivatala a hírre reagálva közölte, hogy a miniszterelnök nem kommentálja az amerikai elnökkel folytatott magánbeszélgetései tartalmát, „nem avatkozik bele az amerikai politikába, és együtt fog működni azzal, akit elnökké választanak, illetve elvárja, hogy az amerikaiak szintén ne avatkozzanak bele az izraeli politikába,” áll a hivatal közleményében.

A héber médiában megjelent források szerint, David Barnea kémfőnök, Ronen Bar [Sábák] és más magas rangú izraeli biztonsági és hírszerzési tisztviselők, akik részt vettek a megállapodásról folytatott tárgyalásokban, meg vannak győződve arról, hogy Netanjahu nem akarja előmozdítani az alkut, függetlenül attól, hogy mit mondott a Fehér Házban Bidennek.

Eközben, a szombat esti tel-avivi nagy tüntetést az iráni fenyegetésre hivatkozva lefújták. Ennek ellenére, országszerte több korlátozott számú gyűlést tartottak a túszok szabadon bocsátását és új választásokat követelve. Külön demonstrációt tartottak Joáv Gallant védelmi miniszter Hadera melletti otthonánál, valamint a szefárd-ultraortodox Sász vezetője, Árje Deri jeruzsálemi háza előtt.

The post Háborús készültség – időhúzás, bizonytalanság és vakvágányon a túszalku first appeared on Új Kelet Live.