Megdöbbentő higiéniai körülményeket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy kecskeméti kínai étteremben, jelzésük nyomán a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal bezáratta a helyet – közölte a NAV kedden az MTI-vel. A kínai étteremben az ételek készítésére igénybe vett gépek mögött romlott ételmaradványok voltak, a hűtőkből rovarok másztak ki, a berendezések alatt pedig elhullott rágcsálótetemet találtak. A járőrök az aggasztó körülményeket látva azonnal értesítették a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal munkatársait, akik késedelem nélkül elrendelték a vendéglátóhely bezárását és az élelmiszer-alapanyagok megsemmisítését. A közlemény szerint a NAV hatáskörébe tartozik a jövedéki kis- és nagykereskedők ellenőrzése. A hatóság vizsgálja a működés feltételeinek meglétét, a jövedéki termékek tárolására és értékesítésére vonatkozó előírások betartását, a jövedéki termékek származását, a zárjegyek és tételazonosítók meglétét, azok megfelelőségét és a beszerzésükre vonatkozó szabályok betartását.
Szántó István
Related article
A szervező bejegyzése – támadásban a Herminabau károsultjai – a rendőrök is a lakásukat követelőkkel szimpatizáltak – ideje lenne a sikkasztókra lesújtani
Hogy a találgatások elejét vegyük, szeretnék egy rövidebb összefoglalót adni a tegnapi nap történéseiről, ugyanis elindult a fb-on egy bejegyzés ezzel kapcsolatban. Igen,...
Városrombolásból felülmúlhatatlan Orbán – Szilágyi Szabolcs kiosztotta az érdemjegyet Miskolcon
„Orbán Viktornak a szeretet ünnepén is csak a megtorláson járt az esze, amikor december 24-én bejelentette: a hűbéreseinek tekintett fideszes önkormányzatok...
Rablótámadás fényes nappal, egyenruhában – összezártak, egymást védik be – felbujtott hazug és vak szemtanúkkal – ki tud segíteni ?
Hogy a miskolci kapitányságon, hogyan bántak el velem 2017. őszén azt már jó néhányszor felpanaszoltam. Mire is számíthattam volna, amikor a két egyenruhás...
Hahó, ébresztő – csak jönnek és jönnek -polgárháború küszöbén áll Európa – a keresztény igazság
Jut eszembe egy szakállas vicc. Egy amerikai bázis őrtornyából elkiáltja magát a katona – jönnek az indiánok. Barátok vagy ellenségek – kérdezi a...
Csak nem meteor volt – felfelé kúszott és mennydörgött az ég – a katonák soha semmit nem látnak és semmiről semmit nem tudnak
Óvatos volt a tévé. Mondták, hogy egy ismeretlen eredetű tűzgömb jelent meg Miskolc felett cirka tíz kilométer magasságban és ezt megelőzően hatalmas robajszerű...
Taktikai megbeszélésre hívták az egyik támadómat – Szabó úr levelét megírta, kétszer is válaszra méltatott – igen ennek sosem lesz vége
A címkép a közösségi oldalról származik. Aki az elmúlt hat év során még nem tudta meg, 2017 novemberében egy teljesen jogtalan, törvénytelen és...
Fokozatos kenyérár-emelés jön Izraelben – nem vagyunk egyedül a világban
ujkelet.live Jáir Lapid miniszterelnök és Orna Barbivai gazdasági miniszter hétfőn megállapodott abban, hogy korlátozzák a kenyér tervezett áremelését, és helyette szabályozott fokozatos emelést...
Mindig Tévé , amely nem mindig jó – megleptek, három havi bosszúságért 10 nappal akartak kártalanitani – noha beismerték , gagyi volt a boxuk
Egy telefoncsörgés zavarta meg a délutáni szúnyokálásomat. A Mindig Tévétől kerestek, gyors adat egyeztetés, álmomból felriasztva is fújtam a paramétereimet majd a kedves...
Megkárosították a Mazsihiszt – trükkös csalók kisiklatták az utalást – közlemény, a rendőrség nyomoz
Régóta rebesgették, hogy a Magyar Zsidó Hitközségek szövetségének kárára egy nagy összegű számla kifizetésénél, utalásánál csalás történt. A pénz kifizetése előtt az idáig...
Tapolca fantomja – késelés után szabadlábon – veszélyben a nyaraló hely jó híre – sorozatos garázdaság után sincs blincsben
Veszélyben Miskolc Tapolca jó híre. A helyi vendéglátók panaszkodnak, hogy évek óta ott garázdálkodik egy valaha tisztesnek mondott öregúr, beleköt mindenkibe és legutóbb...
Tűzfal védi a hamis tanúkat – ismét felpostázták a kényes ügyet – fedezik a két felbujtott hazudozót
Nehéz a tűzfalon átjutni, nemrégiben még sikerült feljelentést tenni az ellenem hamisan tanúskodó Soltész Edina és Petróczi Attila ellen. Nem sokáig tartott a...
Vámpír tanyák egyre másra – ki az aki ezt elmagyarázza – vérünket veszik, forintért – van ami mellettük szól
Nem értem. Ki az aki ezt nekem kimagyarázza. Mást se hallok, hogy kevés a vér a kórházakban. Nyáridőben kevés az önkéntes véradó. Műtétek...
Már keresik az ügyes piktort – könnyű dolga lesz a nyomozóknak – nekem már sejlik a tettes kiléte
Már a parlamentben elmarasztalták a Herminabaut amely immár negyedik esztendeje hitegeti a lakásravárókat Zuglóban. Tény, hogy egy nagyvállalkozót nehéz rábírni, hogy teljesítse a...
Piroska és a farkas – kulák e az orvgyilkos – tétel a vadászvizsgán a négylábúak megkülönböztetése
Esküszöm, őszintén megrendültem a svájci farkas tragédiáján. Szomorú, elkeserítő, hogy a szerencsétlen négylábú egy még számára teljesen ismeretlen nőstény párja miatt...
Permet helyett kukacriasztó – segít e a kínai kütyű – mit mond erre a kisgazda – Hófehérkét is mérgezték – mikor szedik a spanyol paradicsomot – mennyire lehet őszinte a kofa
Mindig is ellene voltam a kiskertek vegyszerezésének. Szomszédaim már jó néhányszor beterítettek valamilyen permetlével. Nem sok gyümölcsfám van, de direkt nem óvóm semmilyen...
Képről képre – Kínában már milliószámra készül az európai méretű csador – nem kötelező csak ajánlott – a népvándorlás, a honfoglalás vége – mit tesz egy közös szelfizés
Nehéz okosnak lenni. Még annak látszani se könnyű. Merkel kancellár asszony gavallériája, nagylelkűsége már már sokkolja a német adófizető polgárokat. Nem azért mert...
Schwezoff-mentesítés a Síp utcában – folyik az alkudozás
Nem egy könnyen , de leváltották, visszahívták SD ügyvezetőt a Budapesti Zsidó Hitközség éléről. A kiszivárgott hírek szerint ügyvédjével megjelent a Síp utcai...
Vigyázz lopják a pénzt – kihalásszák a bankból is – légy résen
Már maga a bank is jobbnak látja, hogy figyelmeztessen minket. Vannak akik a háttérben a pénzünkre utaznak. Ne tessék vizionálni, nem arra gondoltam...
Derkovits 46. – billeg az aknatető – kit nyel el ma vagy holnap
Bár jeleztem a vízműnek, de hiába. Egyébként már azért se. Mert én mondtam. A címkép Miskolc Derkovits 46. Amikor az unokám alatt ez...
Ezzel a tormával csak a baj volt – megszereztem a hatásos vírussírtót – az üzlet csak megköttetett
Vonzom a problémát, a váratlan konfliktusokat. Például sosem találom el, hogy a szupermarketben melyik pénztár elé érdemes állni. A Lidliben és az Aldiban...