
Kész az új mezőcsáti ravatalozó – impozáns tervezői munka eredménye
Még van egy hosszú hónap Mindenszentekig. Akik addig nem járnak a Mezőcsáti temető felé később meglepődnek majd. Elbontották a régi…

Még van egy hosszú hónap Mindenszentekig. Akik addig nem járnak a Mezőcsáti temető felé később meglepődnek majd. Elbontották a régi…

Rendőrségi nyílt napot tartottak az elmúlt héten, pénteken a hejőkeresztúri iskolában . A már hagyományosnak számító rendezvényt a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság…

Csaknem egy hét kihagyása nélkül minden csütörtökön – immár öt esztendeje folyamatosan – hogy elkészítettem a leckémet az Északba. Kedvemre…

Ádám János felvételei

Kálmán Imre legkedveltebb operettjének bemutatójával indul az évad a Miskolci Nemzeti Színházban. Szeptember 22-én kerül a nézők elé a…

Pécsi tudósok megtalálták azt a gyógymódot, amellyel gyógyítható a rettegett betegség…, a RÁK. A szert a betegek infúzió formájában…

Élő bejelentkezés a Nagyszínházból, nyílt próbák, zenekari műhelytitkok, igazgatói fogadóóra – mozgalmas programmal várta közönségét a miskolci teátrum…

Hátha valakinek elkerülte a figyelmét. Tessék elképzelni egy ilyen nagy autót aminek mindössze egy alig ezer köbcentis motorja. Persze TSI…

Hamarosan megkapom Kerényi László képeit is az eseményről. Addig is kiteszem a mobillal készített fotóimat. A Fiatal Reformátusok Szövetsége (Firesz),…

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Nekézsenybe látogat, ahol köszöntőt mond a Nekézsenyi Református Egyházközség „Hálaadó gyülekezeti nap a reformáció…

A világ iparának egyre növekvő ütemű fejlődése – új berendezések, gyártósorok, és üzemek megjelenése – hirtelen megnövekvő villamos teljesítményigény növekedéssel…

Boldogkőváralján szeptember 16-án (szombaton) csülökfesztivál lesz. Boldogkőváraljához a vár és a különböző rendezvények kapcsolódnak. Azonban érdemes az időt rászánni és…

Magyarország jelenlegi európai helyét és szerepét a második világháborút lezáró béke határozza meg. A magyar szellemi-és közéletben máig indulatos vitát…

Bekecs községben pályázatból megújult I. és II. világháborús áldozatokra kegyelettel emlékező szobrot és emlékfalat adtak át ma délelőtt a köztemetőben.…

Az Észak olvasói megszokhatták, a nagyobb egyházi ünnepek alkalmával dr. Erdő péter biboros megosztja velünk a gondolatait. Most viszont sikerült…

A héten, Bekecs községben pályázatból megújult, I. és II. világháborús áldozatokra kegyelettel emlékező szobrot és emlékfalat adnak át, 2017. szeptember…

Mostanában gyakran utazom Miskolc és Tibolddaróc között. A lehető legrövidebb út Harsányon vezet. A településen áthaladva egymást érik a csábító…


Kalandjáték, élő tabló, óriásszínező, zenés-táncos műsorok, fényfestés és 194 palacsinta – egész napos programok várták a színházbarátokat Miskolcon szeptember 3-án.…

Eltűnt neve: Szabó Béla Életkor: 60 éves Eltűnt: 2017.09.02. Lakhelye: Miskolc Utolsó ismert tartózkodási helye: Szirmabesenyő, Avia benzinkút Személyleírás:…

Sajtó nyilvános tanévnyitó rendezvényt tartottak a Mezőkövesdi Tankerületi Központ több intézményében is. Ennek apropója, hogy a tankerületnek öt…

Aki nem tudná a fővárosi celebek kedvenc helye a Bazilika melletti Platz étterem, söröző. A kiülős teraszos söröző szinte egész…

Az Intrum Iustitia feltérképezte a magyarok iskolakezdéssel kapcsolatos pénzügyi szokásait, aminek eredménye az alábbi sajtóközleményben található. Már csak két nap…

Szabó Gyuri bácsi Bükkszentkereszten, egy hegyek által övezett, friss levegőjű, háborítatlan szépségű kis faluban él a Bükkben, ott járja a…

A kaukázusi krétakör című előadás gyermekszerepére várjuk 4-6 év közötti fiúk jelentkezését! A Bűn és bűnhődés című előadás gyermekszerepeire…

Még nagyon kis gyerek voltam amikor egyszere az iskolánkban is bemutatkozott Pataki Feri bácsi a nagy fejszámoló művész. Ez akkor…

Kedvelem a nagy kocsikat. Amelyeknek a magas vezetőüléséből messzire leláthatok a köröttem guruló limuzinokra. Azokat, amelyeknek a kormánya…

A szerdai Északban jelent meg egy cikk Soltész Juditról. A régi legismertebb dizájntervezője, belső építésze nyilatkozott a szakma szépségéről és…
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.