
Amikor feleződik a kockázat – huncutak a biztosítók – játszanak a bonus malusommal – felezem a rizikót
Hogy, hogy nem gondoltam egy nagyot. A mostani üzemanyagárak mellett elkelne egy kis városi futkosó kocsi és a nagyot meg…

Hogy, hogy nem gondoltam egy nagyot. A mostani üzemanyagárak mellett elkelne egy kis városi futkosó kocsi és a nagyot meg…

Már maga a bank is jobbnak látja, hogy figyelmeztessen minket. Vannak akik a háttérben a pénzünkre utaznak. Ne tessék vizionálni,…

Ismerős a fenti telefonszám ? Éjszaka már többször hívtak erről, de mire félálomban felkaptam volna elhallgatott a csörgés. Ki vagyok…

Amikor a hetvenes évek elején városunkba érkezett egy kolléga, kimondom a nevét Buday György már a miskolci Tiszai pályaudvaron szembesült…

15 millióra büntettek egy magyar autókereskedést Ez a címe a cikknek amit most átvettem – gond az, hogy ez a…

Biztonság fillérekért. Már régóta távolból is nyomon tudjuk követni az autónk útját, de ilyen olcsón s tök egyszerűen csak ezzel…

Tetszenek látni, megszámoltam hét szabad hely volt az adott időben a miskolci erődítménynek nevezett OTP parkolójában. Ugyanakkor a fenti fizetősben…

Nem titkolom, tele van a hócipőm a Hősök terei mocsaras parkolóval. Magánügy, hogy a gonosz lelkű, de szigorú gyepmester –…

Szinte szaladt az idő ma. Gondoltam ideje rendbe hozni, elintézni a felhalmozott folyó ügyeket. Előző nap kikészítettem a papírokat és…

Valamikor a nyár elején már elsírtam, hogy vettem egy érvénytelen forgalmi engedéllyel rendelkező Suzuki Wagon R plusz kiskocsit. Miután minden…

Konzervatív vagyok pénzügyekben. Megszoktam, hogy mifelénk csak OTP van. Nem is nagyon gondoltam még, hogy financiális dolgaimban váltsak. Noha hetente…

Mondtam, Nem, Akkor most eldicsekszem, szülinapomra nem akármilyen ajándékot kaptam. Részt vehetek a héten a Jóban rosszban téli évadzáró forgatásán.…

Bennem lehet a hiba. Ez tuti. Mégis csak képtelenség, hogy bármilyen szervizzel akad dolgom, megpróbálnak hintáztatni. Nemrégiben egy pesti szerelő…

A Centrumholding – a miskolci Hősök téri makadám burkolatú parkoló üzemeltetője nem a szívem csücske. Mindig töprengek, ha meglátom a…

Disznósság, felháborító amit a fóti AAA autóház művel. Szegény állatot, kár is ebbe belekeverni. Magamat illene hibáztatni. Hogy képes voltam…

Nincs szerencsém a szolgáltatókkal. Mint már elmondtam alig pár napja megcsaltam a Telekomot. Nem egyedül, családostul. Nem hidegültünk el, csak…

Csigabiga gyere ki ég a házad idekinn! Na ha van eszed nem jössz ki. Mondom én. A fiatalság csodaszerét kutatók…

Férji kötelesség a feleséget követni a shopingolásban. Megvallom, ennél nagyobb élvezetet is el tudnék képzelni, de hát ha ez van…

Ne tessék keresni. Hiábavaló lenne. Ez a honlap nem létezik. Mint ahogyan email címük sincs. Csak egy telefonszám. Egy mobil…

Elcsábultam. Rettenetesen szánom bánom, de már nincs visszaút. Pontosabban egy hetet kaptam, hogy meggondoljam magam és megszégyenülten vissza slattyogjak a…

A Bazilika környékén egymást érik a luxus éttermek. Így aztán látszólag megy a konkurencia harc egymás között. Csaknem valamennyinek a…

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén…

Ha elszürcsölte, elkortyolgatta a reggeli caffebrando kávéját türelmesen meghallgathatja az egyéni szociális problémámat. Tanulságos. A lényeges tanulság, Miskolcon jó élni,…

Ha harc akkor legyen harc. Mondta valaki. Talán én. Nos, lassan egy esztendeje hadakozom az OTP bankkal és a MNB…

Régen, még talán az átkosban, amikor Hegyeshalom után Ausztriában nem volt sztráda felfedeztem Bruckban egy pléh rendőrt. Abban az időben…

Nagy a fejetlenség sógoréknál. Mondjuk nem ennyire, de majdnem. Sokak szerint – itt az osztrákok – már a hajdan volt…

Szóval az alábbi cikk nemrégiben jelent meg a gráfon. Közben rengetegen telefonáltak, hogy itt nincs, s nem lehet minden…

Ünnepélyesen kijelentem, bevallom, hogy ha valaki a médiában, a reklámszakmában dolgozik az még ugyan úgy benyeli a szélhámos hirdetéseket. Magam…
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.