
A Legfőbb Ügyészség közleménye – nyomoznak az OLAF jelentései alapján
Budapest, 2019. szeptember 4., szerda (OS) Az OLAF szeptember 3-án nyilvánosságra hozott 2018-as éves jelentése szerint, a magyar ügyészség az…

Budapest, 2019. szeptember 4., szerda (OS) Az OLAF szeptember 3-án nyilvánosságra hozott 2018-as éves jelentése szerint, a magyar ügyészség az…

A miskolci ügyészség úgy határozott, elfogultság címén egy más megyében vizsgálják majd a helyi rendőrkapitány helyettes kifosztási, bántalmazási ügyét. Az…

Válasz a kedve Olvasó kérdésére – az online portál sincs gumiból – de ha nagyon akarjuk minden felkerülhet a képernyőre.…


Volt egyszer egy aranycsapat az Észak-Magyarországnál. Igen akkor ilyen hosszú volt a megyei lap neve. A megyei pártbizottság volt a…

A kormány elkötelezett az egészségügyi alapellátás javítása iránt. A fogászati alapellátásra fordított összeg 2010 óta 22 milliárdról 33 milliárd…

Jövő hét szerdán folytatódik a perem. Mint ismeretes hivatalos személyek elleni fegyveres erőszakkal vádolnak. Ne tőlem várják az igazságot, van…

Miután megjelent Veres Pál polgármester jelölttel készített mély interjúm, úgy gondoltam nem ördögtől való, hogy dr. Alakszai Zoltánt is megszólaltassam. …

Kérdések és válaszok a két cég közös tulajdonba kerüléséről Mi történt a Vodafone-nal és a UPC-vel? Ki vásárol fel…



Tény, hogy amikor sikerült interjút készítenem Veres Pállal a Miskolc szíve egyesület polgármester jelöltjével rákérdeztem, miből finanszírozzák a kampányt. Világos…

Augusztus 20-án Szirmabesenyőben Huszti Gábor polgármester köszöntője, illetve Csöbör Katalin országgyűlési képviselő beszéde után kitüntetéseket adtak át a képviselő-testület által…

Ötévente van önkormányzati választás. Korábban egy esztendővel rövidebb volt a ciklus, így a hozzám hasonló vének emlékeznek rá, hogy tavasszal,…

Meghívták a Magyarországon és a világ bármely táján élő Dőry, Platthy, Szathmáry-Király és Bárczay családokhoz tartozókat a 2019.…

A kormány mai bejelentésének megfelelően megjelent a nyugdíjasoknak szóló rezsiutalványokról szóló kormányrendelet. A rezsiutalványra az öregségi nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű…

Az idei ballagáskor, az ötvenedik érettségi találkozónkat( 4/H) – most először -ugyanabban az osztályteremben kezdtük, amelyben négy évig koptattuk a…

Veres Pállal, a Földes Gimnázium igazgatójával, a Velünk a város szíve egyesület polgármesterjelöltjével beszélgettem csaknem egy órát. Hamarosan kiteszem az…

Ünnepi közgyűlést tartott, augusztus 20-hoz kötődően, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, Vizsolyban, ahol 1590-ben Károli Gáspár az első magyar nyelvű Bibliát…

A fene se érti ezt. Hiányos a tudásom, nem tudtam , hogy az ürge kimondotta védett állat. Tehát ma már…

Nem is olyan régen teszteltem egy ilyen Volkswagen Craftert. Egy furgont a Porsche Hungária és a Miskolci autóház jóvoltából. Élvezet…

Szokás mondani , ha hallgattál volna bölcs maradsz. Persze én nem pályázom ilyen babérokra, maradok a saját kvalitásaimnál. Próbáltam Alakszai…

Budapest, 2019. augusztus 16., péntek (OS) Antiszemita atrocitás érte a MAZSISZEM elnökét. Rosenfeld Dániel Imre immár több mint 1…

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozott a belügyminiszter dr. Kriza Ákosnak Miskolc polgármesterének Miskolc fejlesztéséért, a munkanélküliség visszaszorítását…

Na hát , barátom Kerényi László csuda szemfüles. Még a nyári mikulást is kiszúrja ha szembe találkozik vele. Most például…

Magyarországon elsőként 2019. augusztus elején helyeztek üzembe egy amerikai-magyar együttműködés keretében legyártott speciális, magasfeszültségű hálózatra tervezett vezetéket. A…
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.